A hamburgi hírmagazin szerint a francia államfő és Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pénteken Párizsban folytatott megbeszélésén Francois Hollande kiemelte, Angela Merkel "nagyon kellemes beszélgetőpartner", és "nincsen semmiféle ellenszenv" köztük.

Az utóbbi napokban egyebek között a Der Spiegel is elemzést közölt a német-francia viszony állítólagos elhidegüléséről. A lap szerint az uniós integráció motorjának számító német-francia együttműködésben Merkel és Hollande rossz viszonya mellett az is zavart okoz, hogy a berlini vezetés helyzetértékelése alapján Párizs egyelőre nem is érdekelt az előrelépésben. A konzervatív-liberális német kormány úgy ítéli meg, hogy a baloldali párizsi vezetés a szeptemberi német parlamenti választásig szünetelteti az együttműködést, mert arra számít, hogy utána könnyebben lehet majd megállapodni - írta a Der Spiegel április végén.

"Ez tévedés" - szögezte le Francois Hollande a luxemburgi külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén, hangsúlyozva, hogy az európai egységfolyamat egészét veszélyeztetné, ha leállna a német-francia motor. Párizs csupán annak megértését kéri, hogy időre van szükség a szerkezeti reformokhoz - mondta a francia elnök. A beszélgetés kiszivárgott részletei szerint emlékeztetett arra, hogy Németországgal is türelmesek voltak az uniós partnerek, amikor a kétezres évek közepén fájdalmas reformokat hajtott végre - írta újabb beszámolójában a Der Spiegel.

A feszültség látszatát Berlin is igyekszik elkerülni. A kancellári hivatal közölte, hogy Angela Merkel szombaton telefonon egyeztetett Francois Hollande-dal. A két politikus "jó eszmecserét" folytatott, a téma az uniós állam- és kormányfők májusi és a júniusi értekezlete volt - áll a közleményben.

Az Európai Bizottság pénteken további türelmi időt adott Franciaországnak államháztartási hiánya csökkentésére. Német kormánypárti politikusok első nyilatkozataikban bírálták a brüsszeli bizottságot a döntés, a francia kormányt pedig a reformok elmaradása miatt. Vasárnap viszont Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter békülékeny hangot ütött meg. A Bild című lapban megjelent interjúban a tekintélyes konzervatív politikus kifejtette, hogy a bizottság döntésében nincsen semmi kivetnivaló, hiszen a stabilitási és növekedési egyezmény rugalmasságot biztosít a konszolidációhoz. Berlin pedig teljes mértékben egyetért Brüsszellel abban, hogy a reformpolitikán nem szabad lazítani - mondta a német pénzügyminiszter.