A holland parlament elhatározta, hogy minél hamarabb kivezetik a biomasszát az energiamixből, ugyanis a biomassza égetésének nem minden formája fenntartható és nem így akarnak villamos energiát nyerni - számolt be a hírről az Euractiv nyomán a hvg.hu.

A biomasszát már jó ideje vita övezi. Bár alapvetően megújuló energiaforrásnak minősül, jelentős környezeti károkkal is járhat és Magyarországon is jelentős arányt tesz ki a megújulók használatában. A biomasszához tartozik ugyanis a szerves hulladék, így például az élelmiszerhulladék, de a kivágott fák égetéséből nyert energia is.

A holland parlament jelentése alapján a biomassza elengedhetetlen a körforgásos gazdaságban, azonban felesleges elégetni. A biológiai anyagok fontosak a vegyi és az építőiparban, valamint a mezőgazdaságban, azonban nincs elegendő, fenntarthatóan előállított biomassza ahhoz, hogy fedezzék a hő, illetve villamosenergia igényt. Emellett léteznek alacsonyabb szén-dioxid kibocsátással járó, megújuló energiaforrások - emeli ki a politikusok, kutatók és iparági szakértők által összeállított jelentés.

Azokat a cégeket pedig, akiknek biomassza erőműve van, megfelelően kompenzálja majd a holland kormány, hogy minél hamarabb áttérjenek egy fenntarthatóbb energiaforrás