A francia egészségügyi miniszter azt mondta: tudja, hogy sokak számára ez népszerűtlen rendelkezés lesz, de a felhasználóknak lesz idejük hozzászokni a megnövekedett árhoz.

A homeopátia ellen az elmúlt években több szervezet is felszólalt.  Még 2017-ben az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete szakvéleményt adott ki, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy az ilyen szerek bármilyen betegség ellen hatékonyak lennének, sőt kártékony is lehet az, ha eltántorítják a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybevételétől.

Tavaly augusztusban a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásban sürgette a nem hagyományos orvoslásra vonatkozó jogi szabályozást.

Magyarországon nem jár tb-támogatás a homeopátiás szerekre. Az Országgyűlés pedig tavaly decemberben elfogadott egy jogszabályt, amely előírja a gyógyszertáraknak, hogy ha ilyen készítményt adnak ki, akkor ehhez írásos tájékoztatást kell mellékelniük.

A homeopátiás készítmények a decemberben elfogadott törvény után sem kerültek le a magyarországi patikák polcairól, mivel az erre vonatkozó uniós irányelv lehetővé teszi ezek forgalmazását - írta a portál.