Horror árak jöhetnek a benzinkutaknál

Az észak-amerikai WTI nyersolaj ára átlépte a hordónként 75 dolláros szintet, amire 2014 vége óta nem volt példa. Az volt az év, amelynek közepén, még 100 dollár felett tanyázott a fekete arany ára, majd megkezdte zuhanórepülését. A benzinkutaknál csúnya párosként jelenik meg a magas olajár és a gyenge forint.
Komócsin Sándor, 2018. július 3. kedd, 15:50

Miután Líbia vis majorra hivatkozva jelezte olajexportja csökkenését, miközben a kanadai szállítások is hanyatlottak, az amerikai WTI olaj ára 1,5 százalékkal, 75 dollár/hordó fölé emelkedett. Erre 2014 novembere óta nem volt példa. A Brent majdnem ugyanennyivel 78,4 dollár/hordó közelébe drágult.

Kanadában áramkimaradás hátráltatta az olajhomok feldolgozózását, és ez a probléma egész júliusra elhúzódhat, ami fékezi az USA olajkészleteinek hízását is. A Reuters összesítése szerint a visszaesés a benzin- és a gázolajtartalékokra hat. A líbiai nemzeti olajtársaság napi 850 ezer hordós kiesésről adott tájékoztatást, ami felkeltette a fekete arany drágulására játszó árupiaci kereskedők érdeklődését.

Ha Líbia nem tér vissza gyorsan a piacra, az tesztelni fogja, hogy mekkora kitermelési tartalékkapacitással rendelkezik az OPEC. A kiesés ugyanis egyidejűleg történik a venezuelai és az iráni export várható hanyatlásával.

A Morgen Stanley jelentősen emelve korábbi előrejelzését az év második felére 85 dollár/hordós Brentet vár a líbiai, az angolai és az iráni szállítások csökkenése miatt. Ha ezt továbbra is párosul a forint gyengülésével, akkor hamarosan horror árak várhatják a magyar autósokat a benzinkutaknál.

A fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK