Mi lesz a horvátországi nyaralással? - Meglepetésekre lehet számítani

Az adriai és fekete-tengeri országok, amelyek gazdaságában jelentős szerepet játszik a turizmus, keresik a módját, hogy megmentsék a nyári szezont. Már látszanak a megoldások, és mivel kevesebben lesznek a turisták, mint a tavaly, akik bevállalják a nyaralást, azoknak vélhetően nem kell tartaniuk az elviselhetetlen tömegtől.
Komócsin Sándor, 2020. május 13. szerda, 11:08
Fotó: Pixabay

A népszerű adriai és fekete-tengeri üdülőparadicsomok idén a magyar turistákkal és a térségből, a közeli országokból érkező nyaralni vágyókkal akarják pótolni a távolabbról érkezőket. Olyan országokból várnak utazókat, ahol sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés - derül ki a bne IntelliNews régiós hírportál körképéből. A március óta bevezetett határzárak legnagyobb vesztesei közé tartoznak a tengerparti üdülőhelyekkel rendelkező régiós országok, élükön Albániával, Horvátországgal és Montenegróval.

A földről kell fellállni

Horvátországban például a beutazó turizmus közel 77 százalékos visszaesését tapasztalták márciusban az egy évvel korábbihoz képest, Albániában több mint 66 százalékos volt a visszaesés, miután egy hónappal korábban még közel 14 százalékos éves növekedést jegyeztek fel. Szlovéniában a horvátországihoz hasonló, 75 százalékos zuhanást szenvedett el az idegenforgalom márciusban 2019 márciusához képest, a vendégéjszakák száma, pedig 67 százalékkal csökkent.

Ez súlyos kiesést jelent az érintett országoknak: Montenegróban ugyanis a GDP közel 12, Horvátországban 11, Albániában 8,5 százalékát hozta az idegenforgalom 2018-ban a Világbank adatai szerint. Figyelembe véve a közvetlen és a közvetett hatásokat is, ebben a három országban az idegenforgalom termeli meg a GDP negyedét. Nem meglepő, hogy az Európai Bizottság legfrissebb becslése szerint Horvátország bruttó hazai terméke 2020-ban több mint kilenc százalékkal csökkenhet, ami az egyik legnagyobb zuhanás az EU-tagállamok összehasonlításában.


Van egy tervük

Horvátországban a turistaforgalom és vendégéjszakák legjobb esetben 60 százalékos, a legpesszimistább előrejelzés szerint 90 százalékos visszaesés is elképzelhető - jelentette ki Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter még áprilisban. Szlovéniában hasonló, 60-70 százalékos hanyatlást jósolnak. Ennek tükrében az ágazat kormányzati segítséget várt és kapott, Szlovéniában például már az idegenforgalom cégeinek kínált ideiglenes segély meghosszabbítását tervezik akár az év végéig. Mivel azonban az délkelet-európai országokban az ismertté napi koronavírus-fertőzések száma egy számjegyű vagy alacsony szinten két számjegyű, ezért nem mondtak le az idei szezon megmentéséről.

Számos kormány kétoldalú tárgyalásokat folytat a közeli országokkal arról, hogy vendégeket küldjenek hozzájuk. Horvátországban "turistafolyosókról" beszélnek, amelyek például lehetővé teszik a cseh üdülésszervezőknek, hogy meghatározott feltételekkel eljuttassák ügyfeleiket az Adria partjára. Cappelli az állami rádióban elmondta, hogy olyanokat fogadnának, akik friss koronavírustesztnek vetik alá magukat. Nem csupán cseheket, hanem osztrákokat és magyarokat is várnak. Az albán kormány hasonló kétoldalú tárgyalásokat folytat, nem csupán bizonyos országokkal, hanem légitársaságokkal charter járatok indításáról.

Horvátországban emellett igyekeznek felpörgetni a hazai idegenforgalmat, amely az elszálló árak miatt az elmúlt években határozottan visszaesett. Erre vezethető vissza, hogy a főszezonban a Horvátországban nyaraló horvátok csak az összes vendég 12 százalékát adták. A külföldiek sokkal többet költöttek pihenésük alatt.

Különleges szabályok

Bár egy laza nyaraláshoz képes igencsak furcsán hangzik, az idei nyár az "ellenőrzött turizmus" jegyében telhet. Ez alatt egy olyan szabályrendszer értendő, amelyet a szállodáktól a vendéglőkön át a strandokig minden üdülési szolgáltatást kínáló vállalatnak be kell tartania, hogy erősítse az érkezők biztonságát. Ennek eredményeként például olyan tengerparttal találkozhatunk majd, amelyet plexifalak oszthatnak részekre.

Montenegróban a kormány már elfogadott szabályai szerint egy családnak 16 négyzetméternyi területet kell biztosítani. A napernyőket és más tengerparti kellékeket naponta fertőtleníteni kell. Albániában annyi embert engednek le a partokra, hogy 10 négyzetméterenként maximum négyen legyenek. A nagy turistacsoportok nézelődés közben nem szorulhatnak össze kis területeken. Az üdülőlétesítmények "Ellenőrzött terület" logót kaphatnak, hogy megnyugtassák az érkezőket felkészültségükről.

Rosszabbul állnak

Ami a Fekete-tenger partját illeti, a bolgárok korántsem olyan felkészültek, mint nyugat-balkáni társaik, a kormánynak fogalma sincs, hogyan nyissa újra a strandokat. Romániában hiába verte az asztalt az ágazat, az eddigi védekezés során se a kormány, se a közvélemény nem fordított sok figyelmet az idegenforgalom újraélesztésére. Ez a probléma elhalványult a foglalkoztatás zuhanása, a bérek kiesése és bankhitelek törlesztése mellett.

A szakértők az idegenforgalom 50 százalékos zsugorodását jósolják az országban. Jó hír, hogy a május 15-étől életbe lépő lazítások részeként egyebek mellett a szállodák is kinyithatnak és a kormány a hazai turizmus ösztönző természetbeni juttatásokat ígér. Az utóbbival a cégek nem igazán elégedettek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oskovulet, 2020.05.13 21:59

@kanri_2: nem baj, legalább ott terjeszted a bemutatott "kultúrádat" nem itthon. Kisebb lesz a sor lángosért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Sancho12, 2020.05.13 18:23

@narancsragacs: Pedig a vén f@sz strici már megkapta a nyugdíjat,látszik is rajta.:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ballada, 2020.05.13 18:22

@Sancho12: Azt, hogy magának vannak e elvtársai azt maga tudja, nekem nincsenek, a mostani válsághelyzetben pedig csak ballib önkormányzatok osztanak 4 millás fizetést. Egyben emlékeztetem, hogy Budapest korábbi főpolgármestere is ide járt a hasát süttetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.05.13 18:20

@Fricibacsi3: Lehet hogy neked hihetetlen de meg lehet élni orbán és a lopott pénze nélkül is:)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi3, 2020.05.13 17:35

@kanri_2:
Nagyon sz@rul mehet neked ebben a Zoráni diktatúrába. Gondolom te is a 4 millió éhező mélyszegény közé tartozol hogy ezt meg tudd tenni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html