Horvátországban viszonylag hamar sikerült úrrá lenni a koronavírus-járványon, mert már május 15-től kezdve az új esetek napi száma átlagosan 1 és 6 között mozgott, május 22. után pedig az is ritkaság számba ment, ha csak egy megbetegedést is diagnosztizáltak. Viszont június 17-én újra megindult a járvány terjedése: aznap három, majd a következő két napban 11-11, június 20-án már 19, most kedden pedig 30 esetet jelentettek a hatóságok. A felívelés azt jelzi, hogy a koronavírus-járvány intenzívebben terjedni kezdett az országban.

A fertőzések új gócpontjairól Zágráb város vezetése azt mondta, hogy a jelenlegi feltételezések szerint éjszakai klubok, valamint sportközpontok lehetnek. Egy gyerek esetében kiderült, hogy ő egy születésnapi zsúron kaphatta el a betegséget, vagy még az iskolában érintkezhetett egy fertőzöttel és adhatta tovább a koronavírust az ünneplésen.

A horvát kormány illetékesei emiatt szerda délelőttre rendkívüli ülést hívtak össze, és Davor Bozinovic miniszterelnökhelyettes, az ország járványügyi operatív törzsének vezetője azt is közölte előzetesen, hogy tárgyalni fogják a határátkelések esetleges korlátozását Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina irányába, de Koszovó, Észak-Macedónia, valamint Montenegró állampolgáraira, vagy az onnan érkezőkre is szigorúbb előírások vonatkozhatnak.

"Horvátország egy biztonságos turisztikai célpont. Ez járvánügyi szempontból is megállja a helyét" - mondta el Bozinovic a találkozó előtti sajtótájékoztatóján a Vecernji List beszámolója szerint. A belügyminiszteri posztot is betöltő politikus ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Szerbia és Bosznia felé lévő határokon ugyan várhatók szigorítások, de nem olyan erős korlátozások, mint a járvány tavaszi szakaszában.

Délután kettőkor Vili Beros egészségügyi miniszter végül be is jelentette, hogy szigorításokat vezetnek a szerb, a bosnyák, a koszovói és észak-macedón állampolgárokkal szemben, valamint az érintett határátkelőkön is szigorításokat vezetnek be. Akik az érintett országokban jártak és horvát területre lépnek, 14 napos karanténba kell, hogy vonuljanak. A tranzitforgalomra nem vonatkozik ez a szabályozás még, de később itt is változás jöhet.

Viszont nem korlátozzák a turizmust, így az említetteken kívüli országokból továbbra is karanténkorlátozás nélkül lehet beutazni Horvátországba. "Folyamatosan figyeljük a helyzetet, amennyiben szükséges lesz, további szigorításokat is bevezetünk" - mondta el Beros az Index.hr szerint.

Arról is döntött az operatív törzs, hogy kötelezővé teszik a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön, hogy csökkentsék a fertőzés további terjedését. Ezt annyira komolyan veszik, hogy addig el sem indulhat egy busz, amíg minden utason nincsen arcot és orrot takaró maszk.

Arról is tájékoztattak, hogy az új fertőzöttek túlnyomó többsége 60 év alatti, akiknek enyhe tüneteik vannak. "A vírus fertőzőképességét az határozza meg, hogy mennyire tud bejutni a sejtekbe. Jelenleg úgy tűnik, hogy most kevésbé képes erre a kórokozó" - tette hozzá a politikus, aki szerint most az is lassítja a vírus terjedését, hogy a jó idő miatt az emberek kevesebbet vannak zárt terekben és szabadtéren a távolságok is nagyobbak, így nem tud úgy terjedni a betegség, mint korábban.

A magyaroknak nem kell félniük

Lapunk a kialakult helyzet miatt megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amely nem tájékoztatott minket arról, hogy magyar részről bármilyen lépést tennének a járvány újbóli fellángolása miatt. "A magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány alakulását a szomszédos és más országok vonatkozásában egyaránt. Minden, a határátlépéssel kapcsolatos döntés ennek alapján, alapos megfontolás után születik meg" - közölték a Napi.hu-val.

Jelezték azt is, hogy a Horvátországba (valamint más helyekre tartóknak) is érdemes követniük a Konzuli Szolgálat honlapját, ahol az utazásokra vonatkozó naprakész tanácsok és információk, országonkénti bontásban is megtalálhatók.

Szerbiában a választások után újra megjelent a betegség

Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a fertőzöttek számának folyamatos növekedése ellenére ismét megnyitja a repülőtereket - írja az MTI.

Az országban vasárnap tartottak elnökválasztást, ami után hirtelen hétfőn gyorsan megnőtt a fertőzések száma. A helyi ellenzék ezért támadta is Alexander Vucic államfőt, a hivatalos szervek tájékoztatása szerint ugyanis már meghaladta a 13 ezret a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta.