A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Elkészült a román fővárost a tengerparti Constantával összekötő A2-es autópálya újabb, 21 kilométeres szakasza. Ezzel az összesen 204 kilométeres távból 175 kilométert már az Autostrada Soareluion tehetnek meg az autósok.

Ez a projekt talán világrekordnak is tekinthető, hiszen építése még Nicolae Ceausescu diktatúrája idején kezdődött, és az első, 18 kilométeres szakaszát 1987-ben nyitották meg, vagyis közel negyed évszázada, és befejezését 2013-ra tervezik. A végtelen elhúzódást nem a kivitelezés lassúsága, hanem a pénzhiány miatti leállások okozták − írta a Balkan Insight. Az építkezést 1993-ban abbahagyták, és csak ötéves szünet után tudták folytatni.

Románia mindössze 350 kilométernyi autópályával rendelkezik, s ezzel Európában az utolsó helyek egyikén áll. Bukarest most az Európai Unió segítségével akar javítani a beruházásokat is jelentősen hátráltató infrastruktúra helyzetén. Tervei szerint a következő években négymilliárd eurót fordít a költségvetésből az uniós ötmilliárd mellett 289 kilométernyi autópálya építésére.