Törökország "gazdasági destabilizációja senkinek sem áll az érdekében, de természetesen mindent meg kell tenni például azért, hogy egy független jegybank dolgozhasson" az országban - mondta a kancellár hétfőn Berlinben egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón.

A jegybanki függetlenség biztosítása mellett vannak más hasonló feladatok is, és hamarosan lehetőség nyílik mindezek megtárgyalására Recep Tayyip Erdogan elnökkel - tette hozzá Angela Merkel a török államfő szeptemberi németországi látogatására utalva. (Akciótervet készítenek a törökök.)

Németországnak az a hasznos, ha stabilak a gazdasági viszonyok az Európai Unió szomszédságában, így "virágzó Törökországot szeretnénk látni", mert "ez az érdekünk" - mondta Angela Merkel.

A török líra az idén eddig 70 százalékkal gyengült a dollárral szemben. Az árfolyam gyengülése a török-amerikai diplomáciai konfliktus révén az utóbbi hetekben felgyorsult.

A jegybanki alapkamat emelését ellenző Recep Tayyip Erdogan az ország gazdaságának megroppantására irányuló összehangolt nemzetközi akciónak tulajdonítja a líra gyengülését.

A kép forrása: Shutterstock