Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Berlinben közzétett állásfoglalás szerint a bankszövetség a referendum előtt irreálisnak tartja a csúcsértekezleten született megállapodásokban foglaltak végrehajtását a görög adósságválság enyhítésére. "A népszavazás előtt semmiképp nem szabad kész tényeket teremtenünk" - jelentette ki Michael Kemmer, a szövetség elnöke.

Kemmer konkrétan nem utalt arra, hogy a német bankok milyen álláspontra helyezkednek, amennyiben a referendumon a brüsszeli megállapodásokat elutasító eredmény születik. Értesülések szerint ebben az esetben azonban csekély a valószínűsége az előirányzott, ötven százalékos adósságelengedésnek.

A német bankok korábban támogatásukról biztosították a tervezett adósságleírást, a most bejelentett és az adósságválság rendezését megnehezítő népszavazás nyomán azonban módosították álláspontjukat. A részben német bankokat is képviselő Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) ellenben pozitívan nyilatkozott tegnap. A közleményük szerint a bankok szorosan együttműködnek a görög hatóságokkal, az Európai Unió illetékes szerveivel, és valamennyi érintett féllel, hogy megállapodjanak a részletekben, illetve a csomag részleteit átültessék a gyakorlatba.

Ugyanakkor a német bankok is folytatják az előirányzott intézkedés végrehajtását célzó erőfeszítéseket - közölte a bankszövetség vezetője, aki arra is utalt, hogy a helyzet pozitív alakulása esetén nagyszámú magánhitelező vehet rész az adósságcsökkentésben.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter egy szerdai interjúban azt hangoztattam, hogy Németország a tervezett referendum, illetve a népszavazás bejelentése nyomán kialakult bizonytalanságok ellenére kitart Görögország támogatása mellett. A miniszter emlékeztetett arra: álláspontja mindig is az volt, hogy amennyiben Athén vállalja a segélyprogramokkal járó terheket, és folytatja a reformokat, továbbá az euroövezetben kíván maradni, számíthat a külső támogatásra. A Financial Times Deutschlandnak adott nyilatkozatában a miniszter ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a görögök a népszavazás során támogatni fogják a kormány takarékossági- és reformirányvonalát.

Sajtóértesülések szerint Görögország az összes bizonytalanság ellenére megkapja a korábbi segélycsomagban elhatározott pénzügyi támogatás, újabb, immár hatodik részletét, amely 8 milliárd eurót tesz ki. A szóban forgó részletet - amelyben Németország 1,7 milliárd euróval vesz részt - állítólag november 11-ig utalják át a görög kormánynak.