Románia tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozása óta különböző - a gépkocsi korától vagy környezetszennyezési paramétereitől függő - adónemekkel és illetékekkel próbálta elejét venni annak, hogy az Európai Unió autótemetőjévé váljék, de még így is négyszer annyi nyugatról behozott használt autót állítanak forgalomba Romániában, mint újat - írja az MTI.

A regisztrációs adó vagy környezetvédelmi illeték eddig kipróbált változatairól kiderült, hogy sértik az uniós jogot, és mindegyik próbálkozásnak az lett a vége, hogy a román állam futószalagon veszítette el az ellene indított kártérítési pereket, vagy önként visszafizette a járművek forgalomba íratásakor beszedett illetéket.

Az illeték eltörlése újabb használtautó-inváziót eredményezett, és a bukaresti kormány emiatt próbál újabb visszatartó illetékrendszert bevezetni. A Profit.ro portálnak a szaktárca illetékesei megerősítették, hogy egy, a nagyvárosokra érvényes matricarendszer bevezetésén dolgoznak: a járművekre - környezetszennyezési adataik alapján különböző színű matricákat lehet majd váltani, a nagyvárosokat pedig zónákra osztják, és megszabják, hogy egy-egy adott zónába milyen színű matricával lehet majd behajtani.

A lap szerint a német modellt követnék, ahol csak Euro-4-es vagy jobb környezetvédelmi besorolású járműveket engednek csak be a nagyvárosokba.

Daniel Constantin környezetvédelmi miniszter a portálnak úgy nyilatkozott: londoni, milánói és budapesti példákat követve "fizetőssé" akarják tenni a járművek behajtását a belvárosba, de a román kormány nem fog újabb általános, minden járműre kötelező környezetvédelmi illetéket bevezetni a megszüntetett illeték helyett.