Schäuble megismételve a múlt heti kijelentését a Der Speigelnek elmondta: a német kormány lépéseket tesz annak érdekében, hogy bármilyen, a csőd miatt a pénzügyi rezndszerben bekövetkező fertőzést gyorsan megállítsanak.

"Mint felelősségteljes kormány felkészülünk egy váratlan eseményre - és valami olyanra, ami minden várakozásnak ellentmond -, hogy Görögország csődbe megy" - mondta a német pénzügyminiszter a hetilap vasárnapi számában megjelenő interjúban a Reuters szerint. "Ezt követően pedig biztosítjuk, hogy ez ne is vezessen kontrollálatlan folyamatokhoz" tette hozzá.

Schäuble szerint ugyanis, Görögország fizetésképtelenné válásának "félelmetes következményei" lennének a bankokra, a gazdaságra és vélhetően a pénzügyi rendszer egészére nézve.

A német pénzügyminiszter a német vezető bankokkal kötött 3,2 milliárd eurós görög mentőcsomaghoz való hozzájárulást is a védelmébe vette, utalva arra a csütörtöki bejelentésre, hogy a mentőcsomagban résztvevő bankok és biztosítók beleegyeztek abba, hogy legalább a 2014-re kifutó követeléseiket tovább fogják görgetni. Ezt a pénzügyminiszter sikerként értékelte, hiszen -mint mondta - egy hónappal ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy bármilyen szintű magán részvétel egyáltalán lehetséges.

Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a német pénzintézetek felé engedményeket is kellett tenni. "A bankok és pénzintézetek világosan jelezték felém, hogy a görög mentőakcióban való részvételük miatt nem kerülhetnek versenyhátrányba az európai társaikkal szemben" - fogalmazott a német pénzügyminiszter a Reuters szerint.

Az eurózónás pénzügyminiszterek várhatóan hozzájárulnak ahhoz, hogy Görögország megkapja a következő, 12 milliárd eurós hitelrészletet és a második hároméves finanszírozási tervről pedig a július 11-diki ülésen határozhatnak - írja a hírügynökség eurózónás döntéshozókra hivatkozva.