Lengyelországban nemrégiben jelentették be, hogy befejeződtek az előkészületek a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban - írta a Business Insider Polska. Számos szakértő kifejezte kétségeit, de van valami, ami biztosan kiveri a biztosítékot a társadalmi vitában és a parlamentben: a nők terhesség esetén bizonyos esetekben elveszthetik állásukat.

A változtatások értelmében a dolgozóval megbeszélést kell folytatni elbocsátása előtt, ám ez a szabály nem érinti a 10 személynél kevesebbet embert alkalmazó cégeket. Így ezeken a munkahelyeken a terhes nőket is egy szó nélkül el lehet bocsátani.

A szabadságon, illetve betegállományban levő alkalmazottakat az új szabályok szerint 30 napig ki lehet rúgni. A törvény módosítását előkészítők ezzel akarják visszaszorítani azt a jelenséget, hogy ha valamelyik alkalmazott érzi, hogy elküldhetik, akkor hosszú betegszabadságra vonul. Ugyanakkor 30 napnál hosszabb ideig betegeskedők esetében visszaáll az egyeztetési kényszer.

A védettség nem érvényes a meghatározott idejű munkaszerződések, illetve a helyettesítések esetén. Ez azt jelenti, hogy a terhes nőket vagy az egyébként védettséget élvező nyugdíj előtti korhatárúakat is el lehet bocsátani. Mindez komoly változást jelent az eddigi szabályozáshoz képest.

A fotó forrása: StockSnap.