Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Donald Tusk lengyel kormányfő hosszú habozás után fogadta el az Európai Tanács elnöki tisztségét, mert pártja a közvélemény-kutatások szerint messze lemaradt az egyesült radikális jobboldali ellenzék mögött. Hogy helyesen döntött, igazolja - a varsói elemzők már egybehangzóan Tusk-jelenségről beszélnek. Egyértelműen a magas európai tisztség elnyerése húzta ki a Polgári Platformot (PO) a gödörből, és vitte népszerűségét az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) fölé.

A november 16-i önkormányzati választások előtt nem közömbös a TNS Polska felmérésének eredménye: ha a parlamenti választások most lennének Lengyelországban, jelentős győzelmet aratna a kormányzó PO, amely a júniusi eredményét 10 százalékkal javította.

A köztévé híradójának megrendelésére készített közvélemény kutatás szerint Tusk pártjára a megkérdezettek 34 százaléka adná szavazatát, míg az utóbbi hónapokban jelentős fölényre szert tett Kaczynski-párt vezette egyesült jobboldal csak 28 százaléknyi voksot szerezne. Bekerülne a parlamentbe a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) 9 százalékkal, a Janusz Korwin-Mikke vezette Új Jobboldal Kongresszusa (KNP) és a jelenlegi koalíciós partner, a PSL 5 százalékot kapna. A felmérést szeptember 4-5-én végezték, tehát Tusk uniós tisztségének elnyerése után, ezer embert kérdeztek meg.

Az előző, júniusi felméréshez képest a PO 10 százalékot erősödött, míg a Jog és Igazságosság 3 százalékpontot vesztett. Hibahatáron belüli erősödést mutat a baloldal 1 százalékkal többje, viszont Korwin-Mikke eredménye jóval hibahatáron túl, 5 százalékot esett. Nem változott a parasztpárt (PSL) megítélése. A jelenlegi parlamenti pártok közül viszont nem kerülne a szejmbe Janusz Palikot szervezete, csupán 2 százalékot kapna a választóktól.

Ugyanakkor vasárnap Lengyelországban pótválasztások voltak a parlament felsőházába, a szenátusba 3 körzetben. Mindegyikben a PiS képviselői nyertek. Mind a három helyen eddig is az ellenzéki párt szenátorai ültek a parlamentben, tehát az erőviszonyok ezután sem változnak. A PiS politikusai szerint az eredmény azt mutatja, hogy a közvélemény-kutatásokat nem lehet iránymutatónak tartani, fontosabb a valódi szavazási eredmény. A Polgári Platform képviselői viszont nem tulajdonítanak különösebben nagy jelentőséget ezeknek az eredményeknek - egységes vélemény szerint a pótválasztások azért nem mutatnak reális képet a választásokat illetően, mert ezeken rendkívül alacsony volt a részvételi arány. Sőt megdöbbentően alacsony: 6,62-7,88 százalék, amit igencsak nehéz a "nép szavának" nevezni.

A Tusk-kormány viharos hónapokat tudhat maga mögött, elsősorban a lehallgatási botrány miatt. A Wprost című hetilap sorozatban közölte kormányminiszterek, a jegybank elnöke, befolyásos politikusok és üzletemberek lehallgatott magánbeszélgetéseinek szövegét, amelyek közül több is korrupcióra, vagy legalábbis a befolyással való visszaélésre utaltak, hangnemük pedig visszataszítóan alpári volt.

Érdekes módon az éttermek külön termeiben titokban készített felvételek alanyai között véletlenül sem szerepelt ellenzéki, tehát egyértelműen a kormány elleni szervezett akcióról volt szó. Ezt ráadásul általános vélekedés szerint lehetetlen lett volna végrehajtani a belügyi szervek legalább hallgatólagos támogatása nélkül, hiszen védett személyekről volt szó. S ha ez nem igaz, akkor legalábbis hihetetlenül inkompetens volt az államvédelem és a kormányőrség.

A "Tusk-jelenség" most fordított a kormánynak a botrány miatti radikális térvesztésén, az elemzők már csak azon vitatkoznak, tartós lesz-e ennek hatása.