A FlyDubai fapados légitársaság Boeing 737-800-as utasszállítója fedélzetén 55 utassal és hétfőnyi személyzettel szombatra virradóra csapódott a földbe, mintegy 250 méterrel a leszállópálya előtt. A katasztrófát senki sem élte túl. A dél-oroszországi rosztovi körzetben vasárnapra gyásznapot hirdettek ki, és a repülőtérnél megemlékezést tartanak a helyi kormányzó részvételével.

Leonyid Beljajev, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz kormányzati tárca miniszterhelyettese vasárnap közölte, hogy folytatódik a roncsok vizsgálata, a holttestek DNS alapján történő azonosítása és az áldozatok hozzátartozóinak támogatása. Elmondta, hogy a minisztérium szakemberei együttműködnek az orosz szövetségi Nyomozó Bizottsággal, az Államközi Repülésügyi Bizottsággal (IAC), az illetékes nemzetközi biztosítótársasággal és a Boeing repülőgépgyártóval.

Az utasok között 44 orosz, nyolc ukrán, két indiai és egy üzbég állampolgár volt, többségükben turisták. A személyzet teljesen nemzetközi volt. A szerencsétlenségnek magyar állampolgárságú áldozata nincs.

A gép a Rosztov-na-Donu környékén tomboló viharos időjárás miatt mintegy két órán át körözött a repülőtér légterében, és erős oldalszélben másodszorra kísérelte meg a landolást, amikor helyi idő szerint hajnali 3.42 perckor mintegy 250 méterrel a leszállópálya előtt a földnek csapódott.

A szerencsétlenség közvetlen oka egyelőre nem ismeretes, a repülőgép fekete dobozait Moszkvába küldték vizsgálatra. Vaszilij Golubjov, a Rosztovi terület kormányzója szerint a katasztrófát feltehetően a szinte hurrikán erejű széllökések okozták. A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy szombat hajnalra viharveszélyt jelzett a meteorológiai szolgálat a Rosztovi területre vonatkozóan, így lehetséges, hogy az erős szél és a zuhogó eső okozta rossz látási viszonyok állnak a gép lezuhanásának hátterében. A hatóságok ugyanakkor nem zárják ki az emberi vagy a műszaki hiba lehetőségét sem.

Sajtóértesülések szerint a ciprusi pilóta a második leszállási kísérletet is meg akarta szakítani, amikor a baleset bekövetkezett. A viharos időjárás miatt előzőleg több járatot a közeli Krasznodarba irányítottak át.

A FlyDubai vasárnap közölte, hogy az azonnali anyagi nehézségek áthidalására utasonként 20 ezer dollárt fizet ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az orosz állam szombaton fejenként mintegy 15 ezer dollárt ajánlott fel.

A 2008-ban elindított FlyDubai fapados légitársaság erős növekedést produkált 2014-ig. Jelentős balesete korábban nem volt. Ötven Boeing 737-es gépből álló flottájával 90 olyan járatot működtet, amely Dubajtól legalább hatórányi utat teljesít.