Sajtóhírek szerint Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora attól fél, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó szingapúri csúcstalálkozón merényletet követnek el ellene - adta hírül a találkozó előkészítéséhez közel álló forrásokra hivatkozva a Business Insider. Kim hatalomátvétele, 2011 óta nem volt olyan távol országától, mint amilyenre most lesz.

A dzsucse ideológiát követő rezsim vezetője, aki nemrégiben még azzal fenyegetőzött, hogy országának hadserege atomcsapást mér az Egyesült Államokra, folyamatosan retteg attól, hogy megölhetik. Még akkor sem lehet nyugodt, amikor otthon tartózkodik. Most azonban fel kell ülnie egy repülőgépre, amely a nemzetközi légtéren átrepülve éri el úti célját, majd egy semleges ország biztonsági szolgálatára kell bíznia az életét.

Feltűnés nélkül lelőhetik

Az észak-koreai hadseregnek gyakorlatilag nincs légierője. Ezért egy polgári repülőgében fog utazni, amelyen nincsenek különleges eszközök a védett csúcsvezető védelmére, miközben a régió, amelyet átszel, tele van olyan országokkal, amelyek állig felfegyverkeztek föld-levegő rakétákkal, nem beszélve az USA légierőjének jelenlétéről a térségben.

A malajziai utasszállító repülőgép katasztrófája Ukrajna felett 2014-ben azt bizonyítja, hogy nem nehéz lelőni egy ilyen gépet, s miután a kilövés helye, eszköze alig-alig azonosítható, a rakéta pedig megsemmisül a becsapódáskor, nem igazán lehet kideríteni, ki lehet a felelős egy ilyen támadásért.

Megpróbálnák, ha tehetnék?

A rezsim továbbra is úgy gondolja, hogy az USA ellenséges politikát folytat vele szemben. Ezért úgy vélik, hogy Washington kierőszakolna egy rendszerváltást az országban, ha tehetné. Ezt erősíthették Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton szavai, aki arról beszélt, hogy líbiai megoldást alkalmazhatnak Észak-Koreával szemben is. Ez azt jelenti, hogy Moammer Kadhafi líbiai diktátorhoz hasonlóan Kim is erőszakos halált halhat. (Boltont azóta kizárták a csúcs előkészítéséből.)

Ráadásul a diktátor paranoiájának lehet kézzel fogható alapja is. Néhány évvel ezelőtt, amikor úgy látszott, hogy megfékezhetetlenül erőlteti országa atomfegyverrendszerének fejlesztését, pletykák indultak el arról, hogy Kína gondolkodott egy puccson ellene, amelyben meggyilkolták volna. Ebben részt vett volna korábbi mentora, a nagybátyja is, akit végül ő végeztetett ki.

További baljós előjel, hogy a Szingapúrral szomszédos Malajziában gyilkolták meg idegméreggel féltestvérét, Kim Dzsonnamot, akinek likvidálását vélhetően szintén ő rendelte el.

Ki lépne a helyére?

Kimnek azért is több aggódni valója van, mint tárgyalópartnerének, Trumpnak, mert az utóbbi utódlása rendezett. Az amerikai törvények skrupulózusan leírják az utódlási sort. Az észak-koreai diktátor esetén azonban nincs ilyen rend, ezért ha meghalna, azt káosz követné országában.

Szingapúr mindent megtesz a csúcs biztosítása érdekében: a város egy részét lezárják a találkozó idejére és korlátozzák a légi forgalmat. Kim célja, hogy országa biztonsági garanciákat kapjon az USA-tól cserébe azért, hogy visszafejleszti atomarzenálját. Ugyanakkor a merénylettől való félelme rámutat arra, milyen jelentős belső sérülékenység gyengíti rezsimjét.

A fotó forrása: Reuters