Finnországban kétezer munkanélküli részesült havi 560 eurós feltétel nélküli adómentes juttatásban 2016 vége óta egészen idén decemberig. Olyan személyekről van szó, akiknél a segély folyósítása már a lejárathoz közeledett - írja a hvg.hu a L'Expressre hivatkozva.

Eredetileg szélesebb körre tervezték a tesztet, például, 25 éven aluliakat, háztartásbelieket és a nagyon keveset keresőket is be akartak vonni a kísérletbe. Végül a költségvetés szűkössége miatt csak a munkanélküliek egy speciális rétegéből kaptak két éven át alapjövedelmet a sorsoláson kihúzott szerencsések. A globális értékelés szerint  a politikai pártok és a szakszervezetek is úgy látják, nem jött be a kísérlet.

Az alapjövedelem valójában nem serkentette álláskeresésre a munkanélkülieket és csak a teszt 20 millió euró közpénzt emésztett fel. Ha szélesebb körben bevezetnék, 5 százalék fölé nőne a költségvetési deficit, amely elfogadhatatlan.

Finnországban a munkanélküliségi ráta európai mércével magas, 7 százalék feletti, ami mintegy 250 ezer embert jelent, miközben 100 ezer betöltetlen álláshely van. Vagyis a problémát nem az alapjövedelem fogja megoldani, hanem a már eddigi is nemzetközi mércével kiemelkedőnek tartott finn oktatási és szakképzési rendszer további tökéletesítése.

Az alapjövedelem alkalmazásáról korábban az OECD is készített egy részletes elemzést - amelyről a Napi.hu is beszámolt. Ebben arra hívta fel a finn döntéshozók figyelmét, hogy ha az alapjövedelemmel helyettesítenék a jelenlegi szofisztikált rendszert, az a szegénység növekedésével járna. Erről itt olvashat részletesen.