Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Apja, ne lökdössél, látom innen is - rivallt a férjére egy 70 év körüli nő szombat késő délután, amikor a tradícióknak megfelelően több ezer ember nézte a balatonfüredi Blaha Lujza utcán, ahogy felvonul az Anna-bál közönsége. A hölgy kezdeti ellenállásából végül a ruha- és hajköltemények dicsérete lett, majd a talán minden évben elhangzó mondat: "Ez az igazi buli, a füredi Anna-bál!"

Néhány órával és egy generációval arrébb viszont egy fiatal fiú csak annyit súgott a párjának szmokingjában feszengve, hogy "a Sound azért sokkal jobb buli volt". Majd a barátnője átrendezte, hogy a nagy estélyiével és a fiújával együtt jól mutassanak a szelfin. Később kiderült az üzlet: csak azzal a feltétellel mentek el a balatoni fesztiválra, ha a lány kedvéért elmennek a bálra is.

Papíron az idén már a 192. Anna-bált tartották meg Balatonfüreden, valójában nem tudni, hogy az 1825-ös, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte első óta hányszor is tartották meg. Kimaradó évek szinte biztosan voltak, de ezzel együtt a presztízse nem kopott ki a magyar köztudatból. Ha már valaha a hazai elit legkedvesebb mulatsága volt, ahol olyan korabeli sztárok jelentek meg, mint Vörösmarty Mihály, Blaha Lujza vagy éppen a dzsentriséget sokszor kifigurázó Jókai Mór.

Kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Pörög az Instagram

A XXI. században elkerülhetetlen, hogy ebből a kivagyiságból valami megjelenjen az Anna-bálban is. Jól mutatja ezt, hogy Balatonfüred éves Instagram-forgalmának 60-80 százaléka majdnem biztos, hogy ezen az estén pörög - egy olyan társadalmi környezetben, ahol a legtöbb fiatal életében ha kétszer részt vesz valamilyen bálszerű eseményen, s ebből egy a saját szalagavatója, a másik pedig valamelyik ismerőséé.

A megjelenést, ha nem is észveszejtően drága, de kevesen engedhetik meg maguknak - személyenként 70 ezer forintba kerülnek a jegyek, de ehhez még több kiegészítő tétel is hozzájön. Például a szállás, amely legalább 50 ezer forintot jelent a főszezonban Füred környéken, valamint a ruhavásárlás is komolyabb kiadás még úgy is, ha a Zoób Kati-ruháktól kezdve a bérelt darabokon át, a kínai-ukrán darabokig mindennel találkozni. Összességében 200-500 ezer forint körüli kiadást is jelenthet a bálozás egy átlagos családnak.

A rongyrázást jelezheti, hogy a vacsorát 60 millió forint értékű, 3500 darabos kék Apponyi-mintás Herendi porcelánétkészletben tálalták fel. A megnyitó műsorban pedig a Magyar Állami Operaház táncosai és a Mendelssohn Kamarazenekar lépett fel.

Színes ruhák, társaság

Azt viszont koránt sem szabad gondolni, hogy a hazai elit reprezentációs és kapcsolatépítő helyszíne lenne az Anna-bál. Egyrészt azért, mert a megjelentek töredéke celeb vagy valamilyen fontos politikai döntéshozó. Az idén megjelent Kontrát Károly belügyi államtitkár és Süli János Paks-ügyi miniszter, de össze lehetett futni  Bayer Zsolttal, Zoób Katival vagy Ördög Nórával - de ők nem a világtól elkülönülten élő milliárdosok (vagy a A 100 leggazdagabb egyike), hogy ez legyen az év egyetlen alkalma, ahol találkozni lehet velük. A fiatalok közül is kevesen vannak azok, akik csoportosan érkeznek, inkább párok vagy 4-6 fős társaságok, családok töltik együtt az időt.

Az idei majdnem 700 résztvevő - és több mint 250 bálozó - között is szép számmal voltak olyanok, akik egyáltalán nem számítanak gazdagnak. Sok olyan lány van (jellemzően azok, akiket Annának hívnak), akik azért lehetnek ott, mert a családjuk, főként a nagyszülők, a gyerek kiskora óta arra spórolt, hogy kifizethessék a belépőt. Közülük többen mesélték, hogy ilyen rangos eseményen nem voltak még soha életükben, és kevéssé hiszik, hogy lesznek még hasonlón.

Ők pedig ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen volt egy magyar főúri bál a XIX. században, mert a menetrend szinte semmit nem változott az elmúlt közel 200 évben: a megnyitó után elkezdődik a vacsora, miközben szavazni lehet a bálozó lányokra, a szavazatokat este 11-ig összesítik, majd a 15 legtöbb voksot kapott hölgy közül éjfélre a szakmai zsűri választja ki a győztest. A valódi, táncos mulatság a bál szépének megválasztása után kezdődik, addig gyakorlatilag az evés és a szelfizés marad. Még ha ez meg is lepi a Büszkeség és balítélet filmváltozatain felnőtt generációt, akik keringőmaratonra számítanának.

Ha veszteséges is, megtartják

Márpedig ezen nem akarnak változtatni: Cserép László, az Anna-bál főszervezője lapunknak elmondta, fenn akarják tartani a hagyományt, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem újulnak meg más téren. Az idén először rendeztek utcabált az eseménnyel egy időben, valamint sétálójegyeket is kínáltak a programra. "Nem fogunk emelni a jegyárakon, mert azt szeretnénk, ha megmaradhatnának azok a szokások, hogy mondjuk a nyírségi szegényebb lányok is eljöhessenek" - tette hozzá.

Nem szeretnék, ha csak egy törzsközönség járna el az eseményre, ebben pedig az önkormányzat is partner, amely nem hagyja, hogy emeljenek a jegyárakon - mondta Cserép László. Még úgy is, hogy a szponzorok és a városvezetés segítsége nélkül az esemény nem lenne fenntartható. Ha kell, akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumánál kell pályázni a kipótlásra. Az idei rekordszámú résztvevő szerinte sokban köszönhető a sétálójegyeseknek, így még sokáig megmaradhat a bál.

A címlapképen bál szépe és két udvarhölgye látható, forrás: MTI Fotó/Mohai Balázs.