Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A voksok több mint 91,21 százalékos feldolgozottsága mellett Fernández a szavazatok 47,83 százalékát szerezte meg, míg Macri a 40,66 százalékát. Mivel az egyik jelölt megszerezte a voksok több mint 45 százalékát nem kell második fordulót tartani. A választási részvétel mintegy 81 százalékos volt.

Macri vasárnap este Buenos Airesben mondott beszédében a gratuláció mellett meghívta Fernándezt az elnöki palotába. A 60 éves Fernández szerint "nagy nap ez Argentína számára". Találkozni fog Macrival, hogy a hatalomátadásról egyeztessen. "Minden lehetséges módon együtt akar működni" a hivatalban lévő elnökkel, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetét az elharapódzó infláció közepette orvosolni tudják.

Felipe Sole, Fernández egyik tanácsadója szerint a szavazók Macrit megszorító politikája miatt büntették meg. "Ez az átütő erejű győzelem már az első fordulóban az argentin nép akaratának világos megnyilvánulása" - emelte ki Sole.

A választási eredmény egyben azt is jelenti, hogy Cristina Kirchner, Macri elődje az államfői tisztségben, ismét kormányzati pozícióhoz jut. Kirchner, aki 2007 és 2015 között töltötte be az államfői posztot, most alelnök lesz. Politikai elemzők ugyanakkor attól tartanak, hogy a volt államfő a háttérből irányíthatja majd az ország ügyeit. Kirchner ellen több korrupciós vizsgálat is folyik, de szenátori mentessége miatt eddig nem vonhatták felelősségre - írta a portál.

Fernándezt várhatóan december 10-én iktatják be hivatalába.

Az argentin Központi Bank a választási eredmények közzétételét követően hétfőre virradóra drámai mértékben tovább szigorította a devizavásárlás korlátozását. Magánszemélyek december végéig havonta maximum 200 amerikai dollárt (60 ezer forint) vásárolhatnak havonta bankszámlájukon keresztül, készpénzben viszont csak 100 dollárt vehetnek. A pénzintézet legutóbb szeptemberben maximalizálta magánszemélyeknek legfeljebb havi tízezer dollárban a devizavásárlást - egyéb intézkedések mellett - az ország fizetőképességének fenntartása érdekében.