Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának csütörtöki monetáris politikai döntéshozó ülését követő sajtótájékoztatón a bank elnöke elmondta: az euróövezeti növekedést veszélyeztető kockázatok továbbra is kiegyensúlyozottnak tekinthetők, bár a protekcionista törekvésekkel és a feltörekvő térségekben jelentkező sérülékenységekkel párhuzamosan az utóbbi időkben éleződött a pénzpiacok volatilitása - írja az MTI.

Mario Draghi az előző ülést követően is a protekcionizmust és a piaci volatilitást nevezte meg a legfőbb növekedési kockázatnak.

A jegybankelnök elmondása szerint a legfrissebb makrogazdasági mutatók is megerősíttették a monetáris politikai döntéshozókat abbéli meggyőződésükben, hogy az euróövezeti gazdasági növekedés - bár valamivel lassúbb ütemben, de - széles alapokra támaszkodva folytatódik a jegybanki célt közelítő inflációs ráta mellett.

Az ECB kissé csökkentette növekedési előrejelzését: az idei euróövezeti GDP-növekedés a júniusi kamatdöntő ülésen jelzett 2,1 százalék helyett 2,0 százalék, a 2019-es 1,9 százalék helyett 1,8 százalék, a 2020-as pedig a júniusban jelzettel megegyező 1,7 százalék lesz. A bank a tavalyi 1,5 százalékos infláció után az idén és jövőre, valamint 2020-ban is 1,7 százalékos inflációt vár. Az ECB célja 2,0 százalék alatti, azt megközelítő infláció kialakítása az euróövezetben, ami teljesülni látszik

Mario Draghi a tájékoztatón kijelentette: "meggyőződésünk, hogy a gazdasági növekedés stabilitása lehetővé teszi a célhoz közelítő inflációval párhuzamosan az eszközvásárlási program kivezetését". Az előző, júniusi kamatdöntő ülést követő tájékoztatójában a jegybankelnök még a csökkentett összegű eszközvásárlási program év végéig történő fenntartására helyezte a hangsúlyt.

A mostani tájékoztatón kijelentette: "az eszközvásárlások havi tételét 15 milliárd euróra csökkentjük az év végéig, és amennyiben a beérkező adatok megerősítik középtávú inflációs előrejelzésünket az év végén az eszközvásárlásokat be is fejezzük".

A kormányzótanács csütörtökön a piaci várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.

A döntést követően kiadott közlemény hangsúlyozta: a kormányzótanács arra számít, hogy irányadó kamatai legalább 2019 nyaráig jelenlegi szintjükön maradnak, mindenesetre addig, ameddig szükséges annak a biztosításához, hogy az infláció középtávon továbbra is tartósan a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintek felé tartson.

A kormányzótanács szeptember végéig a jelenlegi 30 milliárd eurós havi ütemben folytatja a nettó eszközvásárlást. Októbertől pedig a nettó eszközvásárlás havi ütemét az idei év végéig 15 milliárd euróra csökkentik és amennyiben a beérkező adatok megerősítik a középtávú inflációs várakozást, a nettó eszközvásárlást megszüntetik.