Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szlovákiában az idén januárban váltották fel a hagyományos autópálya matricákat ezek elektronikus változatai, a most tervbe vett újítás is ehhez kötődik. Az elektronikus rendszer bevezetésével ugyanis lehetővé vált, hogy az éves matricák érvényességi idejét ne a naptári évhez kössék. A módosítás bevezetésének időpontja még nem ismert.

Szlovákiában az egész éves autópálya matricák 13 hónapig, az adott év januárjától a következő év január végéig érvényesek. A tervezett változtatás ezt megszüntetné, ugyanakkor sok autós számára mégis kedvezőbb lenne, mivel azok, akik év közben vásárolnak egész éves matricát, nem veszítenének el az érvényességi időből esetenként több hónapot.

A változtatás indokoltságát a statisztikai adatok is alátámasztják, hiszen míg a szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) idén januárban több mint 480 ezer egészéves autópálya matricát adott el, addig szeptemberben csupán mintegy 7800-at.

Szlovákiában a legrövidebb időre szóló, tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül.

Az elektronikus autópálya matricák idei szlovákiai bevezetése jelentős mértékben megnövelte az egész éves autópálya matricák eladási adatait. Ezt mutatja, hogy míg tavaly közel 840 ezer egész éves matricát vettek az autósok, addig az idei év első kilenc hónapjában már több mint 985 ezret. Emelkedett az eladásokból befolyt összeg is: a 2015-ben ezen a jogcímen befolyt 57,8 millió eurós összeget az idén már év közben sikerült túllépni.

Ehhez alighanem hozzájárult, hogy ugyancsak az idén kezdett működni az automatizált kamerás matrica-ellenőrzési rendszer, amelyen szeptember végéig több mint nyolcszázezer egyéni, matrica nélkül közlekedő gépkocsi akadt fenn. Ezek túlnyomó többsége, közel 540 ezer külföldi rendszámú gépkocsi volt.

Az automatikus ellenőrző rendszert rengeteg kritika érte, mert év közben kiderült, hogy rosszul állították be, ugyanis a matrica nélkül közlekedő autósoknak minden egyes napért - amikor a rendszer beazonosította őket az autópályán - külön kiküldte az 500 euróig terjedő bírságot.

Emiatt szeptemberben módosítani kellett a vonatkozó szabályozást. A novemberben életbe lépő új - de az év kezdetéig visszamenőleg hatályos - törvény 150 euróra csökkentette a bírság összegét, ugyanakkor bevezette azt, hogy havonta legfeljebb egyszer lehet kiszabni a bírságot.