Oroszország kész arra, hogy megkönnyítse egy ilyen diplomáciai egyeztetés létrejöttét és eredményességét - idézi a Reuters az orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot, aki hétfőn beszélt az elmérgesedő észak-koreai helyzetről.

Az amerikai-koreai viszonyt az rontotta tovább, hogy pénteken újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa Phenjannal szemben. Erre pedig azért volt szükség, mert az ázsiai rezsim az utóbbi több rakétatesztet és kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az észak-koreai külügyminisztérium háborús cselekedetnek nevezte az újabb gazdasági büntetőlépéseket.

Lavrov szerint a konfliktust békésen kell rendezni, a feleknek pedig arra kell törekedniük, hogy elkerüljék a konfliktus fokozódását. Hasonlóról beszélt - szintén hétfőn a kínai külügyminiszter, Hua Csunjing is, aki elmondta a helyzet békés rendeződésének reményében szavazta meg kína a pénteken bevezetett szankciókat. A cél az volt, hogy Phenjan nehéz helyzetbe kerüljön, de az észak-koreai emberek ne legyenek veszélynek kitéve.

A címlapkép forrása: MTI/EPA/KCNA.