Az Európai Parlament Lengyelország kapcsán a saját részéről hivatalosan elindította a 7-es cikkelyben foglalt eljárás első fázisát - derül ki a testület közleményéből. A képviselők úgy látják, hogy a lengyel helyzet az európai értékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát hordozza magában, ideértve az uniós alapszerződésben foglalt jogállamiság kérdését.

Az EP 438 szavazattal 152 ellenében 71 tartózkodás mellett úgy döntött a strasbourgi ülésen, hogy hivatalos kérelmet készít a 7. cikk 1. bekezdésben részletezett megelőző mechanizmusnak az Európai Tanács általi megindítására. Ha a lengyel hatóságok nem hajlandóak végrehajtani az uniós ajánlásokat, az eljárás végén felfüggeszthetik Lengyelország szavazati jogait az Európai Tanácsban.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok helyzete miatt. Az utóbbi időben számos területen gyors jogalkotási fejleményekre került sor megfelelő konzultáció és alkotmányossági felülvizsgálat nélkül, például az állami média, a büntetőjog, a rendőrségre és a civil szervezetekre vonatkozó törvények, a menedékjog és a nők jogai terén. Továbbá rámutattak: ez felveti a fékek és ellensúlyok, illetve az alapvető emberi jogok szisztematikus ellehetetlenítésének kockázatát.

Az állásfoglalás felszólítja a lengyel hatóságokat az EU alapszerződésének 2. cikkében és a lengyel alkotmányban felsorolt közös európai értékeket fenntartására.

A szöveg sürgeti Lengyelországot, hogy:

  • ne léptessen életbe új jogszabályokat, ha azok teljes körűen nem szavatolják az igazságszolgáltatás függetlenségét,
  • hajtsa végre maradéktalanul az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság valamennyi ajánlását,
  • hajtsa végre az Európai Bíróság határozatát és azonnali hatállyal függessze fel a bialowiezai erdőben folytatott nagyszabású fakitermelést,
  • tartsa tiszteletben a gyülekezési szabadságot,
  • határozottan ítélje el a november 11-i "xenofób és fasiszta tüntetést Varsóban",
  • határozottan álljon ki a nők és lányok jogai mellett azzal, hogy megkülönböztetés nélkül ingyenessé és hozzáférhetővé teszi a fogamzásgátlást, a sürgősségi fogamzásgátlás pedig vény nélkül is legyen elérhető.

Annak viszont, hogy a lengyel kormány felhagy a legnagyobb vitát kiváltó igazságügyi reformmal elég kicsi az esélye, pláne, hogy Jaroslaw Kaczynski a kormányzó PiS által kezdeményezett reformoknak, ezen belül az igazságügy átszervezésének folytatását helyezte kilátásba kedden, amikor pártja kormányzásának elmúlt két évét értékelte.

A lengyel kormánypártot is a soraiban tudó Európai Konzervatívok és Reformerek frakció saját határozati javaslatot terjesztett a plénum elé, a képviselők azonban az ötpárti tervezetet fogadták el - derül ki az MTI tudósításából.

A magyar útra léptették Lengyelországot

Az EP közleménye emlékeztet arra, hogy ez a második eset, hogy a parlament a 7-es cikkely elindítását kezdeményezi, ezt 2017 májusában Magyarország kapcsán kérte először.

A lengyel demokrácia és a jogállamiság helyzetéről 2016. január óta öt vitát folytattak le és a maival együtt három állásfoglalást fogadott el a parlament. A bizottság és Varsó között a jogállamiságról folytatott párbeszéd szintén tavaly januárban kezdődött. A Velencei Bizottság legközelebb idén decemberben ad ki véleményt a témában.

Mi jön most?

Az EP eljárási szabályzata (83-as cikkelye) értelmében az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak ezután megfelelő indoklással ellátott különjelentést kell készítenie, ami a plenáris elé kerül. Ennek elfogadásával - amelyhez a leadott szavazatok több mint kétharmadára és a képviselők abszolút többségének támogatására van szükség - kérheti az EP a tanácstól, hogy indítsa el a mechanizmust az európai értékek lengyel hatóságok általi megsértésének nyilvánvaló veszélye miatt. Ezután az EU-tagországok kormányait képviselő miniszteri tanács négyötödös többséggel dönthetne arról, fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek csorbulásának Lengyelországban.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az európai uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit ebben az esetben szinte kizártnak tartanak.

(Kép: Shutterstock)