Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Theres May brit kormányfőnek sikerült megakadályoznia, hogy a kormányzó konzervatív párt EU-párti rebellisei a kormány ellen szavazzanak az uniós kilépési törvény vitájában, ám ehhez olyan ígéretet kellett tennie, amelynek teljesítését napokon belül számon fogják kérni rajta - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. A megfigyelők ezt megelőzően sorsdöntőnek tartották a szavazást a kormány jövőjét illetően.

A törvény eredetileg azt a célt szolgálta volna, hogy rendelkezzen az uniós jogszabályok átvételéről a brit jogrendbe a brexit után. A törvényhozás két házának uniópárti képviselői azonban rájöttek, hogy módosító indítványok beiktatásával egészen más célra: a kormány kezének megkötésére használhatják fel a jogszabályt.

Érdemi beleszólás

A legfontosabb változtatás egy olyan passzus elfogadtatása lenne, amely rögzíti, hogy az Egyesült Királyság EU-s kilépéséről a parlament mondhatja ki az utolsó szót. Ezt nevezik az érdemi beleszólás szabályának, amelyet a kormány érthetően elutasít, mert megkötné a kezét. A brexit hívei szintén ellenzik a szabályt, mert úgy értelmezik, hogy a segítségével az EU-párti parlamenti képviselők felülírhatják a 2016. júniusi népszavazás döntését a brexitről.

Ez nem megalapozatlan, hiszen kötelezhetik a kormányt arra, hogy úgynevezett norvég mintájú válási megállapodást kössön. Ebben a szigetország az egységes európai piac és a vámunió része maradna, fizetne ezek üzemeltetéséért az EU-nak és érvényes lenne rá az emberek szabad áramlásának uniós szabálya, azaz továbbra is utat kellene engednie a kelet-közép-európai vendégmunkások bevándorlása előtt. Más szóval az Egyesült Királyság gyakorlatilag az EU tagja maradna.

Ügymenet

A brit parlament nem választott tagokból álló felsőháza ennek ellenére vagy inkább tudatában bevetette a törvénybe az érdemi beleszólás szabályát, amelyről az alsóház a hét elején szavazott. Az EU-párti toryk az ellenzékkel együtt elfogadtathatták volna a passzust, ám ezzel a kormány megbuktatását kockáztattak, ugyanis az igazi brexit hívei elegen vannak a konzervatív képviselőcsoportban ahhoz, hogy lemondassák a miniszterelnököt.

Látva, hogy elveszti önálló cselekvési lehetőségét, jó eséllyel élnének is ezzel a lehetőséggel, hogy a saját emberüket ültessék a helyére. Az új miniszterelnök aztán újra kezdheti a harcot akár megkockáztatva egy előrehozott választást is, amely megváltoztathatja a parlament összetételét. (Ez persze visszaüthet, ha az ellenzék győz.)

A parlamenti szavazás előtt úgy tűnt, hogy a tory rebellisek az érdemi beleszólásra fogják adni a voksukat, mire May több mint egy tucat képviselőjükkel félrevonult megbeszélni a dolgot. Innentől kezdve a történet két ágra szakad. A kormány tisztviselői azt állítják, hogy a miniszterelnök csak további egyeztetések ígért nekik, cserébe azért, hogy most leszavazzák a módosító indítványt.

Bazári alkudozás

A lázadók azonban úgy emlékeznek, hogy megállapodtak arról, hogy a kormány a leszavazandó törvénymódosítás helyett egy másik módosítást illeszt a törvénybe. Ez a korábbi konzervatív igazságügy-miniszter, Dominic Grieve kompromisszumos javaslatára alapulna.

E szerint a kormány idén november végéig kapna határidőt arra, hogy összehozza az EU-val a válási megállapodást - derül ki a Financial Times ismertetőjéből. Ha ez nem jön össze, akkor a parlament elé kellene terjesztenie azt a tervét, amellyel feloldaná a patthelyzetet.

Ha ezt követően 2019. február 15-éig - ami csak hetekre van a brexit március 29-ei határidejétől - nem sikerül összehozni az egyezséget, akkor a kormánynak ismét a parlamenthez kellene fordulnia és el kellene fogadnia annak útmutatását, bármi is legyen az. Így a legkevesebb, amit a törvényhozás megakadályozhat, az az Egyesült Királyság válási megállapodás nélküli kilépése az EU-ból.

Ezt sok szakértő nemzeti katasztrófának tartaná, mert egyik napról a másikra vámfal emelkedne a szigetország és legnagyobb gazdasági partnere, az EU közé.

Ki van páholyban?

A kormányfő házi feladata, hogy a rebelliseknek is elfogadható formába öntse az új módosító javaslatot a következő napokban. A jövő héten már ismét a felsőház elé kerül a törvénycsomag, ahol az EU-pártiak vannak többségben és a korábbi szavazási körökben tucatszor leszavazták a kormányt. A Bloomberg értékelése szerint a lázadók páholyban vannak.

Ha ugyanis a kormányfő nem teljesítené ígéretét, akkor egyszerűen benyújtatnak egy olyan módosítót az érdemi beleszólásról, amely a megszólalásig hasonlít a hét elején leszavazott változatra. Ezt a felsőház borítékolhatóan támogatni fogja, majd amikor visszakerül eléjük, ők is megszavazzák.

A fotó forrása: Pixabay