Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dolgozóknak kedvezőtlen változtatásokkal készülnek a kereskedelmi láncok Lengyelországban a vasárnapi kereskedelmi tilalomra, amely 2018. március elsejétől lép hatályba - írta a Business Insider Polska. A Lidl dolgozói például kénytelenek lesznek hozzászokni a korai felkeléshez a cég ugyanis most teszteli, milyen lesz a forgalma, ha reggel 5 órától a dolgozók bejárnak, hogy előkészítsék a reggel 7 órás nyitást.

Egyelőre hétfőnként tervezik a hajnali bejárást - a vasárnapi zárva tartás miatt ugyanis az ellátás eltér a megszokottól, miközben a hét első napján kezdődnek az új heti akciók és jelennek meg a reklámszórólapok is. Elő kell tehát készíteni az akciós termékeket, megváltoztatni az árakat, ami a Lidl esetében sok munka lehet.

A cégek is fontolóra veszik, hogy meghosszabbítják a nyitva tartásukat. Jelenleg 21-22 óráig lehet vásárolni a nagyobb boltokban, ám a kereskedelmi központok azon törik a fejüket, hogy kitolják a zárórát éjfélig.Az vasárnapi kereskedelmi tilalom egyik fő célja éppen a pihenés volt - ez tehát arra is vonatkozik, hogy kialhassák magukat.

A Biedronka - portugál tulajdonosú, Lengyelországban talán a legnépszerűbb kereskedelmi lánc - is megerősítette, hogy új megoldást talált ki a vasárnapi zárva tartás hátrányainak kiküszöbölésére - adta hírül a gazeta.pl. Éjszakai műszak is lesz számos lengyel üzletében, a szakszervezetek már megkapták az értesítést, miszerint a napi munkaidő akár 18 óra is lehet szombat reggel 6 órától éjfélig.

A fotó forrása: Pixabay