A bruttó átlagbér Szlovákiában tavaly több mint hat százalékkal, 1013 euróra (320 ezer forint) nőtt, ám ez nem mindenkit érint egyformán - írta a pozsonyi Új Szó. Ezer eurót meghaladó bruttó bérrel az alkalmazottak csupán 39 százaléka büszkélkedhet.

A szlovák átlagbér csak hat uniós tagországban (Lengyelország, Lettország, Magyarország, Litvánia, Románia, Bulgária) mértnél nagyobb. Luxemburgban, Dániában és Hollandiában az átlagbér például a négyezer eurót is meghaladja.

Így nem meglepő, hogy a Postabank felmérése szerint átlagosan 100 euróval nagyobb fizetésre vágynak az emberek. A többség átlagosan 1129 eurós (356 ezer forint) bruttó bért tartana elfogadhatónak - mondta Lýdia Zácková, a Postabank szóvivője. Az átlagon belül férfiak igénye a béremeléssel kapcsolatban nagyjából 200 euróval nagyobb, mint a nőké.

A különbség van a gyengébben és jobban keresők között is. Míg a havi 600 eurós bruttó bérből élők már akkor is boldogok lennének, ha a béremelést követően a fizetésük enyhén ezer euró alatt maradna, az ezer eurót keresők 1500 eurós fizetésről álmodnak.

Regionális szempontból a pozsonyiak elvárásai a legnagyobbak, ők átlagosan 1300 euró fizetést tartanának elfogadhatónak. A Kassa és Besztercebánya megyében élők ezzel szemben ezer euróval is megelégednének. A korosztályok közül a 36 és 45 év közöttieknek vannak a legnagyobb igényeik.