Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Törökország, Görögország és Németország védelmi minisztere kérte a szervezet segítségét egy brüsszeli találkozón - írja a BBC. A főtitkár a bejelentéskor hangsúlyozta, hogy a misszió nem arról szól, hogy megállítsák vagy visszafordítsák a menekültek hajóit. A NATO kritikus információkkal és felügyelettel fogja segíteni az embercsempészet elleni küzdelmet - tette hozzá.

A döntéssel Törökországot és Görögországot segítik, hogy az eddigieknél jobban tudja menedzselni ezt az emberi tragédiát - mondta Stoltenberg.

A műveletet a NATO - német irányítás alatt álló - 2. számú állandó haditengerészeti csoportja (SNMG2) fogja vezetni a görög és török parti őrséggel együttműködve.

Stoltenberg hangsúlyozta, már több ország jelezte, hogy kész további hajókkal hozzájárulni az égei-tengeri művelethez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. A főtitkár közlése szerint az évtizedes görög-török határvitákra tekintettel a küldetésben részt vevő görög hajók csak görög felségvizeken, a török hajók pedig török felségvizeken fognak hajózni a megállapodás szerint.

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter tudatta, Törökország beleegyezett, hogy visszafogadja a NATO-hajók által felfedezett vagy kimentett migránsokat.

Az ENSZ adatai szerint 2016-ban a tengeren át 75 ezer menekült érkezett Görögországba. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint eddig 409-en vesztették életüket, miközben a Földközi-tengeren keresztül megkísérelték az átkelést.