A politikus rendszeresen ezzel a kifejezéssel illeti azt az ellenzéki kezdeményezésre elfogadott törvényt, amely megtiltja a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból és előírja, hogy a brexit-egyezmény elmaradása esetén a miniszterelnöknek kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Johnson, aki vasárnap, a kormányzó Konzervatív Párt manchesteri éves kongresszusának nyitónapján nyilatkozott a BBC televízió politikai magazinműsorában, a törvényre utalva kijelentette: ha Brüsszelnek az a sejtése támad, hogy reális esély van az Egyesült Királyság benntartására az EU-ban, az megfosztja a brit kormányt tárgyalási mozgásterének jelentős részétől.

A kormányfő  egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a törvény ellenére továbbra is lehetséges-e a megállapodás nélküli brexit október 31-én - számolt e az MTI.

Kitért ugyanakkor annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy milyen módon tudná megkerülni a rendezetlen kilépést tiltó törvényt. Szavai szerint a brit kormány szándéka a megállapodás elérése az EU-val, erre van is jó esély, és ennek alapján nincs értelme "elméleti forgatókönyvekről" beszélni.