"Látnunk kell, hogy milyen eredménnyel zárul az ügy a londoni parlamentben. Megállapodásra készülünk, megegyeztünk a brit kormánnyal és gondoskodtunk arról, hogy ez a szerződés végrehajtható is legyen. Ezzel párhuzamosan azonban készenléti terveket is kidolgoztunk" - jelentette ki sajtóértekezletén Valdis Dombrovskis euróért és szociális párbeszédért felelős alelnök.

A brit parlament alsóháza december 11-én szavaz a kormány és az Európai Unió által elért brexit-megállapodásról, azonban szakértők szerint az egyezmény elfogadása a jelenlegi erőviszonyok alapján egyelőre teljesen valószínűtlennek tűnik.

Andrea Leadsom, az alsóház vezetője szerint a szerződés elvetésének következménye a brit EU-tagság szabályozatlan megszűnése lenne.

A szigetország kilépésének feltételrendszeréről több mint másfél éven át tartó, rendkívül bonyolult, sokszor kilátástalannak tűnő tárgyalások után sikerült végül megállapodni november végén. A felek megerősítették, hogy ez a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás, és kizárták az újratárgyalás lehetőségét.