Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EP néppárti, szocialista, liberális és zöld frakciói által közösen benyújtott állásfoglalási indítványban felszólították David Cameron brit miniszterelnököt, hogy az uniós állam-, illetve kormányfők keddi csúcstalálkozóján jelentse be országa kilépési szándékát, azaz aktiválja a távozási folyamatra kidolgozott szerződéses cikkelyt. Mint írták, a "kiválási eljárás gyors és következetes végrehajtása biztosítja a brit szavazók akaratának tiszteletben tartását", a "mielőbbi hivatalos bejelentés a mindenki számára káros bizonytalanság megelőzése és az Európai Unió integritásának védelme érdekében szükséges".

A nem kötelező érvényű állásfoglalásban azt is hangsúlyozták, hogy a jelenlegi kihívások szükségessé teszik a gondolkodást az unió jövőjéről. Kiemelték, szükség van reformokra, hogy olyan Európai Unió jöhessen létre, amely teljesíti az állampolgárok elvárásait. A képviselők leszögezték, hogy bár egyes tagországok választhatják a lassabb vagy kisebb mértékű integrációt, az unió magját meg kell erősíteni.

Az uniós parlament plenáris ülése 395 igen szavazattal, 200 ellenében, 71 tartózkodás mellett fogadta el a dokumentumot.
Bennfentes források szerint az Európai Néppárt eleinte nem támogatta az állásfoglalást, Manfred Weber, a képviselőcsoport vezetője azonban végül meggyőzte a frakció tagjait, hogy egységes kiállásra van szükség a populista erők ellen és a "piacok megnyugtatása" érdekében.

Az ülésen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, aki felszólalásában kitért rá, sem hivatalos, sem informális tárgyalásokról nem lehet szó, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. Hozzátette, a referendumot követően levélben figyelmeztette az uniós biztosokat és a bizottság főigazgatóit, hogy nem kerülhet sor titkos tárgyalásokra.

Juncker emellett a helyzet mielőbbi tisztázásra szólította fel Londont. "Nem engedhetjük meg magunknak ezt a bizonytalanságot" - figyelmeztetett a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy rendkívül szomorú a brit népszavazás eredménye miatt, de azt tiszteletben kell tartani.

Manfred Weber egyebek mellett kijelentette, hogy Európában véget kell vetni a populista retorikának, annak, hogy mindenért Brüsszelt hibáztatják, és a felelősség vállalására van szükség. "Ki kell állnunk az egyesült, békés és toleráns Európa eszméjéért" - mondta.
Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője azt hangoztatta, hogy "semmilyen referendum nem törheti meg a történelmi, kulturális és világnézeti kapcsolatot a brit nép és Európa között".

Az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt pedig a kilépést támogató brit erők kampányáról beszélt, és úgy vélekedett, hogy leginkább a félelem atmoszférája, a negatív érzelmek felkorbácsolása a sokkoló, nem pedig az, hogy miként döntöttek a brit választók. Az EP rendkívüli brüsszeli ülését az uniós tagságról kiírt brit népszavazás eredménye miatt hívták össze pénteken.

Korábban az uniós intézmények és több tagállam vezetői is kilépési szándékának mielőbbi bejelentésére szólították fel Nagy-Britanniát.
Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.