A tagállami vezetők az eredeti tervek szerint "angol reggeli" fölött véglegesítették volna a megállapodást, ám ezt később ebéddé, majd "étkezéssé" minősítette át Aamann; a szóvivő legalább öt halasztást jelentett be a Twitteren. Korábban 13:30-at, majd 14:30-at, 15:30-at, kisvártatva pedig 16.00 órát jelölt meg várható kezdésként. Ilyenkor a tagállami vezetők rendszerint kisebb csoportokban egyeztetnek, pihennek, Donald Tusk pedig "gyóntatásnak" nevezett kétoldalú megbeszéléseket folytat, hogy a 28-ak végül egyezségre tudjanak jutni.

A helyszínen lévő újságírók arról számoltak be, hogy a tagállami vezetők egymás után hagyják el az épületet, a vacsorát pedig este nyolcra tűzték ki. Egy neve mellőzését kérő uniós forrás arról számolt be: "esély" van rá, hogy a vacsoránál sikerül majd megállapodni a britek által szorgalmazott reformokról.

Egy neve mellőzését kérő tisztviselő arról számolt be, hogy a tanácskozáson kritikus a helyzet, az egyeztetések legkorábban este folytatódnak, a tagállami delegációkat pedig arra kérték, hogy szombatra is foglaljanak szállást.