Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Michel Barnier, az EU brexitfőtárgyalója a nemzetközi sajtón keresztül üzent a londoni kormánynak, arra figyelmeztetve az Egyesült Királyság vezetőit, hogy ha tovább csúsztatják a válási tárgyalások megkezdését, akkor azt kockáztatják, hogy nem sikerül időben tető alá hozni a megállapodást - írta a Bloomberg. Nincs lehetőség a további halogatásra.

Még nem egyeztettünk semmiről, ezért egy tapodtat sem haladtunk előre - fejtegette Barnier arra utalva, hogy London március közepén nyújtotta be kilépéséi kérelmét, ami majdnem három hónappal ezelőtt volt. A tárgyalásokat 2018 novemberéig le kellene zárni, hogy a tagországoknak a benyújtástól ketyegő kétéves időkereten belül módjuk legyen ratifikálni azt. Barnier szerint az uniós delegáció teljesen felkészült a tárgyalásokra.

A politikus arra panaszkodik, hogy brit fél képviselője a hétfői előkészítő egyeztetésen nem tudott válaszolni arra a kérdésre, mikor akarják kezdeni a tárgyalásokat. Ez világos jele annak a káosznak, amelyet Theresa May miniszterelnök hazardírozása okozott az előrehozott választások kiírásával. A szavazás nyomán pártja nem megerősítette támogatottságát, hanem elvesztette abszolút többségét.

Hazahoznák a pénzügyeket

Az Európai Bizottság elkötelezte magát amellett, hogy az EU felügyelete alatt kell tartani az euróban folytatott származékos pénzügyi műveletek elszámolását. Brüsszel azt javasolja, hogy az EU hozzon egy szabályt, amely szerint az unió pénzügyi rendszerének fontos részét képező pénzügyi szolgáltató cégek maradjanak az EU közvetlen pénzügyi ellenőrzése alatt.

Amennyiben nem teljesítik ezt az elvárást, az EU területére kellene áttelepíteniük az euróban denominált derivatív ügyleteik elszámolását. Ha az EU-tagállamok vezetői elfogadják a javaslatot, az azt az üzenetet küldheti a bankoknak és más pénzügyi szolgáltatóknak, hogy a tevékenységük költségei az égbe szállhatnak Londonban. Az alternatíva a költöztetés.

Más szóval a bizottsági javaslat máris része a brexit feltételeiről folytatandó alkudozásnak. May korábban jelezte, hogy kormánya ki akarja vonni az Egyesült Királyságot az unió joghatósága alól.