Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt két évben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) megrendelésére egy csoport alkotmányjogász áttekintette a lengyelországi államrend kérdéseit - tudósított a gazeta.pl. Többek között a kormányrendszerre, az alkotmányos alapszabályokra, a polgárok státusára, a bíróságok helyzetére vonatkozó ügyeket tekintették át.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy csaknem 20 év után el kell gondolkodni az alkotmány megváltoztatásán, azon, hogyan igazíthatnák hozzá az alaptörvényt a jelenlegi követelményekhez. Lengyelországban a rendszerváltáskor új alkotmányt fogadtak el.

Egy központ

A jogászok többsége a (közvetlenül választott) államfő és a kormány párosa helyett egy hatalmi központ megtartását javasolta a kormány "személyében", amelynek élén természetesen a miniszterelnök áll. Ez azt jelentené, hogy az elnök jogkörét karcsúsítanák.

A jelentéstevők egyike ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PiS nem akarja megváltoztatni a közvetlen államfőválasztást, mert az nagy társadalmi támogatottságnak örvend. Emellett az is tény, hogy a kormánypártnak egyelőre nincs kész terve az alkotmány megváltoztatására, a napokban tartott ezzel kapcsolatos konferencián csak tájékozódnak a lehetőségekről.

Súlyos konfliktusok

Más kérdés mit szól a szakértők véleményéhez Andrzej Duda államfő, aki 2017 májusában azt mondta, hogy szeretné, ha az alkotmánymódosításról 2018-ban népszavazást tartanak. (Száz évvel ezelőtt, 1918-ban állt helyre az önálló lengyel állam, amiről ősszel nagy ünnepségeken emlékeznek meg.)

Andrzej Gil professzor a lengyel közrádióban annak a véleményének adott hangot, hogy az alkotmány kérdése újabb konfliktushoz vezethet az elnök és a kormány között. Nincs azon csodálkozni való, hogy az államfőnek saját koncepciója van, ráadásul ő az egyetlen politikus, akinek erre személyes legitimitást ad, hogy közvetlenül választották meg a lengyelek.

A professzor szerint értelmetlen lenne reprezentatív funkcióba kényszeríteni az elnököt, az ezzel kapcsolatos vita súlyos összecsapáshoz vezethet a kormány és az állam között.

A fotó forrása: Wojtek Radwanski/AFP