Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Göröngyösebbé vált Angela Merkel útja negyedik kancellári ciklusának megszerzéséhez - kezdi a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) váratlan keddi döntésének hátterét elemző cikkét a Bloomberg. A párt eddigi elnöke Sigmar Gabriel lemondott tisztségéről és arról, hogy az SPD kancellárjelöltje legyen. Helyét mindkét poszton Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) volt elnöke veszi át.

Agresszívabb lesz

A vezetőségi ülés egyik résztvevője úgy jellemezte a váratlan húzást, hogy a helycsere sokkolta őket, ám egyben megkönnyebbülést is éreztek. Schulz ugyanis sokkal népszerűbb, mint Gabriel. A legkevesebb, amit a szakértők megjegyeznek vele kapcsolatban, hogy jóval keményebb, agresszívabb kampányt folytató ellenfele lehet Merkelnek, mint elődje.

A 61 éves szociáldemokrata politikus könyvesboltosként kezdte pályafutását, majd egy kisváros polgármestere volt. Csillaga 1994-től kezdett emelkedni, amikor az EP tagja lett, végül 2012-ben ért a csúcsra, amikor a parlament elnökévé választották. Az EP az irányítása alatt vált ismert, befolyásos európai intézménnyé.

Van mit felmutatnia

Így most jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező vezetőként állhat a szavazók elé. További előnye Gabriellel szemben, hogy nem vett részt az elmúlt 12 év két németországi szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíciós kormányaiban, amelyeket vetélytársa, Angela Merkel vezetett.

Végül azt is fontos, hogy semmi köze a 2000-es évek fordulójának SPD-kormányzásához, amikor a Gerhard Schröder kancellár vezetésével a szociáldemokratáknak kellett kigyógyítaniuk az országot a két német állam egyesítéséből fakadó bajokból. Ez súlyos megszorításokkal, köztük a párt bázisát adó alkalmazotti rétegek bérének csökkentésével járt.

Most akadt valaki, aki elég népszerű, választási vitákban megfelelő ellenfélként állhat fel Merkellel szemben és emellett képes hatni a választók érzelmeire - értékeli Schulz esélyeit Carsten Nickel, a brüsszeli Teneo Intelligence kutatóintézet elemzője.

Ellentmondó számok

A Bild am Sonntag idei felmérése szerint ha a kancellárra külön szavaznának az emberek - azaz nem a vezetésük alatt álló pártokra adnák le a voksukat -, akkor Merkel 46-27 százalékos arányban verné Gabrielt. Ha azonban Schulz indul ellene, akkor már csupán egy százalékpont - 39-38 százalék - az előnye. Pártjaiknál azonban óriási a különbség: Merkel CDU/CSU szövetségét 32,5 százalékra, az SPD-t 21 százalékra mérték.

Koalíciós találgatások

Ha Schulz vezetésével a szociáldemokraták képesek lennének jelentősen javítani a támogatottságukon, akkor megnőhet a CDU/CSU részvétele nélküli koalíciók esélye. Baloldalról az antikapitalista Baloldal részvételével összejöhet egy SPD-Baloldal-Zöld trió vagy az úgynevezett közlekedési lámpa koalíció, az SPD-Szabaddemokrta Párt-Zöld kormányzás.

A szakértők ugyanakkor - legalábbis egyelőre - nem tartják valószínűnek, hogy az új kancellárjelölt fordulatot hozhat a választások kimenetelében. Nem gondolom, hogy ezzel a játszma olyan radikálisan új irányt vett volna, ami már veszélyeztetné Merkel újraválasztását - fejtegeti Nickel.