Először Bukarestben, majd Erdélyben nyit új áruházakat az Ikea - jelentett be a Maszol tudósítása szerint sajtótájékoztatón a svéd lakberendezési áruházlánc dél-kelet európai részlegének vezérigazgatója, Stefan Vanoverbeke. A cégnek jelenleg egy hipermarkete van a Magyarországgal szomszédos országban, ami ötre nőhet, szemben a két - hamarosan háromra bővülő - magyar áruházzal.

Az Ikea második romániai áruházát 2018 végén nyitják meg Bukarestben. Ez a beruházás a telek megvásárlásával együtt 80 millió eurójába kerül a cégóriásnak. Az új áruház 36 ezer négyzetméteres lesz, 10 ezer négyzetméterrel nagyobb a már meglévő fővárosi hipermarketnél.

Az economica.net szerint a vezérigazgató a cég középtávú romániai terveiről is elárult részleteket: Brassóban, Kolozsváron és Temesváron már keresik a telkeket egy-egy áruház megnyitásához. Vanoverbeke ígérete szerint ezek az új üzletek 2020-21-ben nyílhatnak meg.

Az Ikea meglévő bukaresti áruházát évente több mint hárommillió vásárló keresi fel. A múlt év szeptembere és 2016 augusztusa között 21 százalékkal nagyobb forgalmat ért el, mint az azt megelőző 12 hónapban.