Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A csütörtöki brüsszeli ülésen az egyiptomi és a marokkói vezérkar képviselői beszámolót tartottak a térség biztonsági helyzetéről, és ebben a szélsőséges iszlamista szervezetek egyre erősödő, a régió biztonságát veszélyeztető tevékenységét emelték ki. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára az ülésén hangoztatta, hogy a válságok kezelése során a stabilitás minél szélesebb kiterjesztésére kell törekedni, de a katonai szövetségnek képesnek kell lennie nagy létszámú erők gyors telepítésére is. A védelmi képességek fejlesztése során kiemelten fontos az együttműködés az Európai Unióval, valamint az ENSZ-szel, s az együttműködést nagyobb tartalommal kell megtölteni a jövőben - mondta Stoltenberg.

A vezérkari főnökök értékelték az afganisztáni Resolute Support (Eltökélt támogatás) nevű művelet helyzetét is.
A Magyarországot képviselő Benkő Tibor vezérezredes hozzászólásában hangsúlyozta Magyarország elkötelezettségét a művelet sikere mellett, hiszen az a biztonság megteremtésével nagymértékben hozzájárulhat az ázsiai országból induló migránsok számának csökkentéséhez is.

Az ülés résztvevői megállapították, hogy a NATO walesi csúcstalálkozóján elfogadott készenléti akcióterv végrehajtásának köszönhetően a szövetség katonai képességeinek fejlesztése terén egyértelmű előrelépés történt az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor az egyre összetettebbé váló és romló biztonsági környezet további alkalmazkodást tesz szükségessé az új helyzetekhez.

A szövetséget keletről és délről érő kihívások szerintük tartós jellegűek, és folyamatos válaszadást igényelnek.
A vezérkari főnökök elfogadták a katonai adaptációs stratégiát is, amely irányt szab a NATO katonai képességeinek fejlesztésére, magas szintű készenlétére és alkalmazhatóságára vonatkozóan. A stratégia kidolgozásáról tavaly szeptemberben, az isztambuli vezérkari főnöki konferencián hoztak döntést.

Benkő Tibor a hozzászólásban támogatta a katonai adaptáció irányait, és kiemelte, hogy a szövetségnek készen kell állnia mindhárom alapfeladatának ellátására (kollektív védelem, válságkezelés és biztonsági együttműködés a partnerekkel). A déli irányból érkező veszélyek kezelése kapcsán hangsúlyozta, hogy ebben a NATO-nak más nemzetközi szervezetekkel is együtt kell működnie, különösen az Európai Unióval.

Az ülésen a szlovák, valamint a magyar fegyveres erők között kialakult kiváló együttműködés érdekében végzett munkája elismeréséül Milan Maxim vezérezredes, a szlovák vezérkar főnöke Benkő Tibort a Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnöki emlékérmének arany fokozatával tüntette ki.