Észak-Korea kész a tárgyalásokra is az Egyesült Államokkal, akárcsak arra, hogy háborút vívjon régi ellenségével szemben - adta közre a sztálinista rezsim hivatalos hírügynöksége, a KCNA szerkesztőségi véleménycikkének fő mondanivalóját a Business Insider. Az írás szerint az USA le akarja rombolni a két koreai állam közti békülési folyamatot azzal, hogy nyitva tartja a katonai beavatkozás lehetőségét.

Nyilvánvalóan egy ocsmány kísérletet látunk, amellyel meg akarják akadályozni a Korea-közi kapcsolatok javulását és fel akarják szítani a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten - írják a KCNA cikkének szerzői. A Koreai Népköztársaság teljesen felkészült a párbeszédre és a háborúra is, naiv, meggondolatlan lépés lenne az USA-tól, ha megpróbálna kárt okozni Észak-Koreának - folytatódik a szöveg.

Válasz volt

Az állásfoglalás nem sokkal követte Rex Tillerson amerikai külügyminiszter hét végi nyilatkozatát, amelyben a politikus úgy fogalmazott, hogy országa tovább folytatja diplomáciai erőfeszítéseit a konfliktus rendezésére Észak-Koreával, amíg az első bombát le nem dobják.

Nem tudjuk pontosan, mennyi időnk marad még a békés rendezésre - tette hozzá Tillerson, leszögezve, hogy az USA fenntartja a maximális nyomásgyakorlás politikáját, amíg Phenjan világossá nem teszi, hogy kész a tárgyalásokra. A külügyminiszter lényegében megismételte Mike Pence alelnök pár nappal korábbi nyilatkozatát, amely szintén arról szólt, hogy az USA fenntartja a nyomást, de nyitva hagyja az ajtót a tárgyalások előtt.

Phenjanban ezt úgy értékelik, hogy az Egyesült Államok kormányának két jeles tagja egymással versenyezve igyekszik befolyásolni a világ közvéleményét.

Kiakadtak

A KCNA cikkéből kiderül, hogy Phenjan különösen durva sértésnek tartja az Egyesült Államok Külügyminisztériumának egyik korábbi intézkedését. Ebben megváltoztatták az amerikai állampolgároknak adott utazási tanácsokat. Figyelmeztetik azokat, akik Észak-Koreába látogatnak, hogy ezt megelőzően készítsenek végrendeletet, fogadjanak ügyvédet és rendelkezzenek esetleges temetésükről.

A Trump-csoport azt fröcsögi, hogy a turistáknak végrendeletet kell készíteniük, mielőtt a Koreai Népköztársaságba látogatnak - utal az új tanácsokra a KCNA Donald Trump amerikai elnök adminisztrációját említve. Ha az USA háborút merészel kirobbantani a Koreai Népköztársaság ellen - folytatódik az üzenet -, akkor nem marad senki, akik végrehajthatna egy végrendeletet és elföldelhetne egy koporsót.

A fotó forrása: Kim Won-jin/AFP