Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jövő hét kedden több mint két év után először tart hivatalos államközi találkozót Észak- és Dél-Korea a két ország közötti demilitarizált övezetben lévő Panmindzsonban, ahogy arról pénteken megállapodtak a felek.

"A tárgyalások fő témája az lesz, hogy miképp lehet javítani a Korea-közi kapcsolatokat, beleértve (Észak részvételét) a játékokon" - írja az Index az MTI alapján, amely a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivőjét Mun Dzse Int idézi. Észak részvétele a téli olimpián enyhítheti a térség feszült viszonyát, amely Phenjan nukleáris és rakétakísérletekkel folytatott provokációi miatt alakult ki.

"Délelőtt 9 óra 30 perc körül a mi oldalunk és Észak-Korea forródrótos kommunikációt kezdett, és dokumentumok cseréje útján konzultált a küldöttségek összetételéről" - mondta el a dél-koreai országegyesítési minisztérium egyik tisztségviselője, aki azt is közölte, hogy még a hétvégén befejeződhet a delegációk összeállítása. A dél-koreai delegációt várhatóan Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter fogja vezetni.

A phenjani kommunista rezsim vezetője, Kim Dzsongun újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenetet intézett Szöulhoz, jelezve, hogy országa részt szeretne venni a Dél-Korea által február 9-25. között rendezendő téli olimpián. Ezt szombaton megerősítette Csang Ung, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság észak-koreai tagja is: közölte, hogy országa várhatóan versenyzőket küld a phjongcshangi téli olimpiára. A sportdiplomata egy jól tájékozott forrás szerint éppen Svájcba tart, hogy a NOB-bal megvitassa Észak-Korea olimpiai részvételének lehetőségét.

A szakértők Kim Dzsongun észak-koreai diktátor hátsó szándékait látják a mögött, hogy a sztálinista rezsim feje engedélyezte az országa és Dél-Korea közötti tárgyalások újrakezdését - a Napi.hu korábban részletesen foglalkozott azzal, mi lehet a diktátor terve az enyhüléssel.