A washingtoni kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a kiskereskedelmi eladások 0,6 százalékkal nőttek a júniusi 0,3 százalék után. Ez hét hónapja a legnagyobb növekedés, és jóval meghaladja az elemzők által várt 0,4 százalékot. Tavaly júliushoz képest 4,2 százalékkal bővült a forgalom.

A növekedés fő tényezője a gépjármű-eladások emelkedése volt, az értékesítés 2016 decembere óta a legnagyobb ütemben, 1,2 százalékkal bővült a júniusi 0,9 százalék után. A hatalmas készletek leépítése érdekében a kereskedők nagy árengedményeket kínálnak, a gépjármű-árak már hat hónapja folyamatosan csökkennek, és júliusban nyolc éve a legnagyobb mértékben estek.

Szakértők azonban figyelmeztetnek, a közel teljes foglalkoztatottság ellenére a bérek alig emelkednek, és a vásárlók megtakarításaikhoz nyúlnak, hogy finanszírozzák fogyasztásukat, ami fenntarthatatlan folyamat. A második negyedévben a megtakarítási ráta 3,8 százalékra esett a két évvel korábbi 6,2 százalékról, és a háztartások előbb-utóbb csak hitelekből fogják tudni fenntartani költekezésüket - mutatnak rá elemzők.

(Az EU-s bolti kiskereskedelem becsléseiről itt olvashat.)