Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tartott csúcstalálkozót követően - sajtótájékoztató helyett ezúttal is - Facebookon tájékoztatta honfitársait arról, hogy mi történt az EU-csúcson.

A miniszterelnök elmondása szerint Magyarország sikeresen megvédte a saját határvédelemhez fűződő jogát. "Néhány másik országgal karöltve sikerült visszavernünk a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait."

Orbán szerint a vita azonban fennmaradt, továbbra is vannak országok, amelyek szerint a bevándorlás jó dolog, Európának erre szüksége van, ezért ilyen javaslatokat támogatnak majd a jövőben is.

"És vagyunk mi, akik azt mondjuk, hogy a határainkat meg kell védeni, a migráció veszélyes dolog, minden ország maga dönthessen arról, kíván-e bárkit beengedni a saját területére" -. fogalmazott a miniszterelnök, aki azzal zárta a videoüzenetét, hogy a vitát decemberben folytatják.

A miniszterelnök a videóban azt is megemlítette, hogy a visegrádi négyek képviselői később még megbeszélést folytatnak a japán miniszterelnökkel, és kezdődik egy másik csúcs is, amelyen Ázsia vezetőivel találkoznak.

Orbán szokatlanul csendes volt

A csúcstalálkozón egy, a tanácskozáson jelen lévő EU-diplomata szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár a "kötelező szolidaritás" kérdésével kapcsolatban úgy fogalmazott a Politico tudósítása szerint, hogy mivel nincs konszenzus a menekültek befogadásának kvótájáról, az EU-nak szerinte el kellene mozdulnia arról az álláspontról, hogy országokat menekültek befogadására kötelez a "kötelező szolidaritás" koncepciója felé. Ez a Politico szerint annyit jelent, hogy minden országnak hozzá kellene járulnia a migrációhoz, de nem feltétlenül menekültek befogadásával, hanem például a külső határok védelméért is fizethetnének.

A Politico szerint Orbán az EU-csúcson "szokatlanul csendben volt", Kurz javaslatát hallva közbeszólt: "ez a legjobb javaslat", és azt hangsúlyozta, hogy Budapestnek van egy 10 ezer fős határvédelmi egysége, amelyet uniós segítség nélkül finanszíroz.

Angela Merkel német kancellár azonban azt mondta egy diplomáciai forrás szerint, hogy még nem áll készen arra, hogy "a kötelező felelősségvállalástól a kötelező szolidaritás felé mozduljon el". Ezzel a véleményével pedig nem volt egyedül a diplomata szerint.

Képünk forrása: Facebook