Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bebizonyította, hogy az EU nem a haszontalan bürokraták, populisták és nacionalisták gyülekezete, aminek sokan tartják - írta Leonid Bershidsky, a Bloomberg Berlinben dolgozó publicistája Juncker és Donald Trump amerikai elnök találkozóját értékelve. Úgy érkezett Washingtonba, hogy eladja partnerének a Lánchidat, és háromórás tárgyalás után el is érte a célját.

Közös közleményükben a felek nyilvánosságra hozták alkujuk eredményét. Eszerint Trump elhalasztja a tervét, miszerint az USA büntetővámot vetne ki az európai autóimportra, cserébe az EU több szójababot és folyékony gázt (lng) vesz az USA-ból. Eközben nem változnak az agrárimportot terhelő közterhek. Abban is megegyeztek továbbá, hogy együtt munkálkodnak a Kereskedelmi Világszervezet reformján.

Semmi konkrét

A nyilatkozat nagy erénye vagy hibája, kinek, mi tetszik, hogy semmi konkrétumot nem tartalmaz. Nincsenek benne számok, határidők, konkrét intézkedések. Egy valami világos: Trump dühödt támadása az európai autók amerikai importjával szemben (20 százalékos büntetővám bevezetésével fenyegetőzött) legalábbis egy időre abba marad. Hogy, hogy nem a találkozó másnapján szárnyaltak az autógyártók részvényei.

Sőt Richard Grenell az USA németországi nagykövete arról beszélt a német autóipar cézáraival folytatott megbeszélésén, hogy kormánya voltaképpen elfelejtené a fenyegetőzést, ha az EU feladná az amerikai autókra kivetett 10 százalékos vámját. Juncker nem ígérte meg ezt, de a fenyegetés mégis alábbhagyott - rögzíti Bershidsky.

Úgy tűnik, bevette

Trump twitterüzenete a találkozó után arra utalt, hogy úgy látja: kapott valamit Junckertől. Azt harsogta, hogy az EU több szóját és lng-t fog venni az USA-tól. Mivel az EU alig termeszt az előbbiből, már most is többet vásárol ebből a terményből. Ugyanakkor amerikai szakértők szerint ez nem fogja pótolni a kiesett kínai exportot. Peking Trump acél- és alumíniumvámjára válaszul korlátozta a szójavásárlásokat.

Ami az lng-t illeti, Európában lenne elég importkapacitás az amerikai behozatal növelésére, és ez része lenne az orosz gázfüggőség csökkentésének. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az amerikai exportőrök határoznák meg az árat, ugyanis versenyezniük kell katari, algériai, nigériai és Trinidad és Tobagói versenytársaikkal. Junkcer nem is ígért kivételezést Trumpnak. Másrészt az amerikai exportőrök esetenként jobb piacot találhatnak Ázsiában, ahol magasabb az lng ára.

Mi történt itt

Lehetséges, hogy Trumpot hátsó szándékok is vezérelték, amikor engedékenynek mutatkozott az EU-val szemben. Vlagyimir Putyinnal tartott csúcstalálkozója után kapott hideget-meleget azért, hogy orosz kollégáját a keblére ölelte, miközben az EU-t az USA ellenfelének titulálta. Most bizonyíthatta, hogy valójában úgy gondolja: EU-USA két jó barát.

Ha így volt, az a ravasz Juncker kezére játszhatott. Az euroszkeptikusok kedvenc céltáblája azonban ettől függetlenül bebizonyította, hogy amit Angela Merkel német kancellárnak és Emmanuel Macron francia elnöknek nem sikerült elérnie Trumppal, az neki összejött. Némi kedélyességgel és az garabonciás elnök körbeudvarlásával, ha kellett zsebre tette Trumpot. És éppen ez az, amikért a fizetését kapja az európai adófizetők pénzéből - véli a Bloomberg publicistája.

A fotó forrása: Reuters