Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A CSU a két német országos közszolgálati televízió, az ARD és a ZDF megbízásából készített felmérések szerint a szavazatok 35,5 százalékát szerezte meg, szemben az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,7 százalékkal. Ez a leggyengébb eredménye az 1950-ben szerzett 27,4 százalék óta - írta az MTI.

A Bajorországot 1962 óta egy ciklus kivételével (2008-2013) egyedül kormányzó párt így várhatóan elveszíti abszolút többségét a müncheni tartományi gyűlésben, és koalícióra kényszerül. Az exit pollok alapján a Zöldekkel vagy a Szabad Választók (Freie Wähler) pártjával alakíthat kétpárti kormányt.

Markus Söder tartományi miniszterelnök, a CSU kampányának vezetője az urnazárás után a párt választási központjában tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az eredmény "fájdalmas", de a párt megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányzás folytatására. Ezért az eredmény elemzése mellett az a legfontosabb feladat, hogy stabil kormányt alakítsanak.

A visszaesés okairól elmondta, hogy nem lehetett "lekapcsolódni az országos trendekről" - a szövetségi szintű politika fejleményeiről - és hátrahagyni az utóbbi évek vitáit, köztük a migrációról 2015 óta folytatott vitát.

Valamennyi polgári párttal készek tárgyalni

A Keresztényszociális Unió (CSU) megkapta a felhatalmazást a bajor választóktól a kormányzás folytatására - jelentette ki Horst Seehofer pártelnök vasárnap Münchenben a bajorországi tartományi törvényhozási (Landtag-) választás után. A pártja nem ért el jó eredményt, és ennek okait fel kell dolgozni, de a következő időszakban "egységesen és teljes erővel" a választóktól kapott felhatalmazás megvalósítására, a kormányalakításra kell összpontosítani. A ZDF országos köztelevíziónak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy "okok egész sora" határozta meg a választási eredményt. Jelezte, hogy nem kíván lemondani pártelnöki tisztségéről.
Markus Söder tartományi miniszterelnök, a CSU kampányának vezetője a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaságnak elmondta, hogy valamennyi "polgári párttal" hajlandóak tárgyalni a kormányalakításról. Hozzátette, hogy a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pártot nem sorolja a polgári erők közé.

Thomas Kreuzer frakcióvezető a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaságnak a lehetséges személyi következményekről azt mondta, hogy a következő időszakban nem foglalkoznak személyi kérdésekkel, és a Landtag CSU-frakciója egész biztosan Markus Södert javasolja miniszterelnöknek.

Horst Seehofer a választás előtti nyilatkozataiban jelezte, hogy nem kíván megválni pártelnöki tisztségéből. Közvetve is jelezte, hogy kitart: keddre sajtótájékoztatót hívott össze Berlinbe, hogy pártelnökként értékelje a bajorországi választás szövetségi szintű következményeit.

A második helyen a Zöldek végeztek, az ARD adatai szerint 18,5 százalékkal, a ZDF adatai szerint 19 százalékkal, támogatottságuk a 2013-ban elért 8,6 százaléknak több mint a duplájára emelkedett.

A harmadik a Szabad Választók, a CSU-tól jobbra álló tartományi párt az exit pollok szerint a szavazatok 11,5 százalékát szerezte meg, a 2013-as 9 százalék után.

A negyedik egy új szereplő, a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), amely 11 százalékos eredménynel kerül be a müncheni Landtagba a felmérések alapján.

Az ötödik helyen a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) végzett az ARD szerint 10 százalékkal, a ZDF szerint 9,5 százalékkal. Ez alig a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak, és a legrosszabb eredmény az SPD bajorországi szervezetének történetében.

Az eredmény ugyan megfelel a választás előtt készített közvélemény-kutatásoknak, a szociáldemokraták választási központjában mégis megdöbbenést okozott. Az urnazárás után alig fél órával el is kezdődtek a viták; Florian Post, az SPD szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának egy bajor tagja távozásra szólította fel a kampány vezetőjét, Natascha Kohnent, Christian Ude SPD-s volt müncheni főpolgármester pedig azt mondta, hogy "alapvető változások" szükségesek a pártban.

A müncheni Landtagból 2013-ban kiesett liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a bejutási küszöbön, 5 százalékon áll az exit pollok szerint.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) várhatóan megint nem jut be a tartományi gyűlésbe, 3,5 százalékon áll.
A részvételi arány az előzetes adatok alapján 72,5 százalék volt, jelentősen emelkedett az öt évvel ezelőtti 63,6 százalékhoz képest - írta az MTI.

A kép forrása: MTI/EPA/Philipp Guelland.