Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az oroszok többsége úgy véli, hogy az ország bajaiért személyesen Vlagymir Putyint terheli a felelősség - derült ki az utolsó oroszországi független közvélemény-kutató intézet, a Levada Center felméréséből, amelyet a Moscow Times idézett. A hír rosszkor jön az elnöknek, aki a várakozások szerint végre bejelenti majd, hogy elindul negyedik elnöki megbízatásáért a jövő márciusban esedékes államfőválasztáson.

A pálya szabadnak látszik előtte, ugyanis Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, aki bejelentette indulási szándékát egy ellene hozott korábbi ítélet miatt eltiltották attól, hogy megmérettesse magát. Navalnij, aki tömegtüntetéseket generált az orosz kormány körüli korrupciós ügyekről szóló leleplezéseivel, koncepciós eljárásnak tartja eltiltását.

Hát, ilyet

A közvélemény-kutatás orosz mércével mérve megdöbbentő eredménye szerint a válaszadók 67 százaléka úgy véli, hogy Putyin legalábbis részben felelős az ország problémáiért. Mindössze 19 százalékuk menti fel teljesen minden felelősség alól. Ez az eredmény élesen ellentétben áll azzal, hogy a felmérések szerint Putyin elfogadottsága meghaladja a 80 százalékot és az oroszok közel hatvan százaléka személyesen bízik az elnökben.

A Levada válaszadónak 15 százaléka azt az elképesztő állítást engedte meg magának, hogy Putyin nem tudja, hogyan élnek az oroszok és megfeledkezett az átlagemberekről. És ez még nem az érhetetlenül kétkedő vélemények sorának vége. A válaszadók hét százaléka úgy látja, hogy az elnök nem tesz eleget a korrupció elleni harc sikeréért.

Még szerencse, hogy az emberek 19 százaléka erős akaratúnak, igazi férfinak tartja Putyint és 18 százalékuk úgy véli, hogy ő az, aki megvédi Oroszország anyácskát a Nyugattól. A közvélemény-kutatás október végén készült 1600 ember megkérdezésével az ország 48 régiójában.

A nyitókép forrása: Kaspij Info/Youtube.com