Szerbiának harminc év kell, hogy utolérje Magyarországot, és legalább ötven, hogy azon a szinten legyen, amelyen most Németország van, ahol a legalacsonyabb fizetés 1500 euró. Erre a következtetésre jutottak azok a közgazdászok, akik évtizedek óta figyelik a gazdasági mutatókat - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Hiba lenne azt állítani, hogy Szerbia nem fejlődik, ugyanis a szerbiai és a külföldi befektetések száma növekszik, akárcsak a bruttó hazai termék, miközben csökkennek a kamatok és az államadósság, egyre kevesebb a munkanélküli (ehhez persze az is hozzájárul, hogy nagyon sokan külföldre távoztak). Az átlagfizetés is nőtt, utak épülnek, s Szerbiában már nem kell az államcsődtől tartani.

Ennek ellenére a legoptimistább gazdasági előrejelzések, amelyek azt veszik alapul, hogy a szerb ipar évente négy-ót százalékkal növekszik majd a következő évtizedekben, azt mutatják, hogy harminctól ötven év kell majd Szerbiának arra, hogy utolérje a fejlett országokat. Ha Szerbiának sikerül folyamatosan négy százalékkal növelnie GDP-jét, az EU tagállamaiban pedig ez a szám két százalék körül lesz, akkor 50 és 85 év közötti időre lesz szükség, hogy Szerbiában is EU-s átlagfizetések legyenek.