"Elindítottunk minden alkotmányos mechanizmust, hogy megállítsuk ezt a barbárságot - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Soraya Sáenz de Santamaría, spanyol miniszterelnök-helyettes, aki szégyenletesnek és kínosnak nevezte mindazt, ami katalán parlamentben történik.

A helyi törvényhozás elnökségének katalán kormánypárti többsége szerdán reggel elfogadta, hogy még ezen a napon sürgősséggel a parlament elé kerülhessen a referendumról szóló törvény, amely a népszavazás végrehajtásának részletes szabályait tartalmazza.

A függetlenséget támogató pártok, a Katalóniában kormányzó nacionalista Junts pel Sí (Együtt az igenért), és a baloldali Népi Egység (CUP) többségben lévő képviselőinek támogatásával a parlament végül elfogadta a napirend megváltoztatását 72 igen, 60 nem, és 3 tartózkodó szavazat mellett.

Mindez feszült hangulatban, szócsaták közepette történt, a népszavazást nem támogató ellenzéki pártok képviselői és Carme Forcadell házelnök között. A ülést többször fel is függesztették. A különböző vitás ügyek tisztázásra a házelnökség eddig ötször ült össze a nap folyamán.

A katalán parlament elnöke először egy órát adott a képviselőknek a módosító indítványok benyújtására, amelyet később a tiltakozások hatására meghosszabbított.

A katalán törvényhozásban ellenzékben lévő spanyol kormányzópárt, a konzervatív Néppárt, valamint a szocialista párt, a liberális Ciudadanos (Állampolgárok) kifogással éltek az eljárásmód miatt, visszaélést, alkotmánysértés emlegetve.

A spanyol alkotmánybíróság ugyanis egy korábbi döntésében alkotmányellenesnek minősített minden, a függetlenségi népszavazás megrendezésére irányuló lépést, valamint felfüggesztette azt a törvényt is, amely lehetővé tenné, hogy expressz gyorsasággal, néhány óra alatt lehessen törvényjavaslatokat elfogadni Katalóniában.

Miguel Iceta, a katalán szocialista párt vezetője elmondta: a parlamenti képviselők jogainak megsértése miatt alkotmányossági panasszal fordulnak a spanyol alkotmánybírósághoz.

A katalán főügyészség bejelentette: engedetlenség és hivatali kötelesség megsértése miatt bírósági eljárást kezdeményez a parlamenti elnökség azon tagjai ellen, akik lehetővé tették, hogy a jogszabály napirendre kerüljön.

Carles Puigdemont, katalán elnök egyelőre nem írta ki az október 1-i népszavazást, de korábban azt mondta: azonnal megteszi, ha az autonóm parlament elfogadja a referendumról szóló törvényt.

A címlapkép: Lluis Gene/AFP