A britek többsége úgy gondolja, hogy helyénvaló lenne szavazni a brexit végleges tartalmáról - írja a Business Insider idézve egy friss közvélemény-kutatást. A felmérést a kilépést pártoló (pro-brexit) Best for Britain kampánycsoport megrendelésére készítette a YouGov közvélemény-kutató intézet. (Tehát nem egy EU-párti lobbicsoport rendelte meg.)

A vizsgálat válaszadóinak 44 százaléka úgy véli, hogy a londoni kormánynak a nép elé kellene járulnia, miután megállapodott az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről brüsszeli tárgyalópartnerével. Az ezt ellenzők aránya 36 százalék, a bizonytalanoké pedig 19 százalék.

Inkább maradnának

További érdekesség, hogy a kilépést pártolók 23 százaléka, azaz közel negyede támogatja a második referendum megtartását. Az ellenzéki Munkáspárt szavazóinak kétharmada, 66 százaléka tartaná ezt jónak. A párt vezetősége nemrégen foglalt állást amellett, hogy az Egyesült Királyságnak a brexit után is bent kellene maradnia az európai vámunióban.

A közvélemény-kutatás készítői feltették azt a kérdést is, hogy a válaszadók jobbnak látná-e, ha az országuk az EU tagja maradna vagy sem. Ez is a közhangulat változását tükrözi: ugyanis a megkérdezettek 44 százaléka bizonyult EU-pártinak, míg 41 százalékuk brexitpártinak.

Ne mások döntsenek!

Az emberek határozott többsége véleményt akar nyilvánítani a brexit végleges feltételeiről - kommentálta a vizsgálat eredményeit Eloise Todd, a Best for Britain vezetője. Szerinte ez fordulatot jelent: nem az EU többi nemzeti parlamentjeiben dolgozó képviselők dolga, hogy erről döntsenek, hanem a briteké. Ezzel arra utalt, hogy a válási megállapodás akkor léphet érvénybe, ha az EU maradék 27 tagországának parlamentje elfogadja azt.

Todd szerint ez után a második referendum után, akármi legyen is az eredménye, senki sem mondhatja majd, hogy az emberek nem tudták, pontosan mire szavaznak. Az első referendumnál nem tájékoztatták őket a lehetséges forgatókönyvekről, amelyek a teljes függetlenségtől a Kanada-EU szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló egyezményen át a norvég vagy svájci mintájú kvázi tagság megtartásáig terjed.

Todd úgy gondolja, hogy a következő feladat a népszavazás kiíratásához szükséges támogatás megteremtése a parlamentben. Az ellenzéktől a kormányzó konzervatívok EU-párti képviselőiig mindenkit meg kell nyerni ennek, akit csak lehet.

Mikor lehet, ha lehet?

Theresa May miniszterelnök többször kizárta a második népszavazás lehetőségét. Tavaly egy németországi konferencián azt mondta: szó sem lehet arról, hogy újabb szavazás legyen erről a kérdésről, mivel a társadalom határozott vélemény nyilvánított az akaratáról - ezzel egyben megrendelést adott a kormánynak - a 2016-os referendumon, ami a brexit levezényléséről szólt.

A válási tárgyalásokat októberig kellene lezárni ahhoz, hogy az uniós országok parlamentjei dönthessenek arról a brit kilépés dátuma, 2018. március vége előtt. Ezért ha lenne második referendum, azt a kettő közötti öt hónapban kellene megtartani.

A fotó forrása: Shutterstock