Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Katar jövőre kilép az OPEC-ből, mert az olaj helyett még inkább a cseppfolyósított földgázra (LNG) kíván összpontosítani. A katari vezetés hétfő reggel tájékoztatta a döntésről az olajkartellt - írta az MTI.

A közel-keleti arab emírség az egyik legkisebb kitermelőként ugyan, de már 1961 óta tagja az OPEC-nek, de az állam új energiaügyi minisztere a kilépésről hozott döntést indokolva azt mondta, hogy nem politikai, hanem realista gazdasági döntést hoztak. Katar ugyanis a világ legnagyobb LNG exportőre, és bár az ország továbbra is folytatja a kőolaj kitermelését, de a jövőben a gáz kitermelésére összpontosítja erőfeszítéseit - magyarázta Szaad al-Kaabi.

Katar valójában a hatalmas földgázvagyonának köszönhetően lett a világ egyik leggazdagabb országává, ami átalakította az ország gazdaságát is, az emírségben pedig jelentős erőfeszítéseket tettek a jóléti állam kiépítésére. A tervek szerint a jelenlegi 77 millió tonnás kitermelési szintet 2024-re 110 millió tonnára növelik.

A miniszter a döntést indokolva tagadta, hogy annak köze volna a Katart sújtó politikai és gazdasági bojkotthoz. Mint ismert, az OPEC-ben legnagyobb befolyással rendelkező Szaúd-Arábia (majd Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom) tavaly nyáron megszakította a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait Dohával, amelyet a terrorizmus pénzelésével vádol.

A szomszédjai által elszigetelt Katar tagadja, hogy radikális iszlamista szervezeteket támogat, és azzal vádolja riválisait, hogy az uralkodó ász-Száni családot akarják elűzni a hatalomból.