Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kínai Kommunista Párt (KKP) hét évtizedes uralma alatt hatalmas lépéseket tett előre az ország, ám borzalmas áldozatok árán. A világ legnépesebb országának vezetése gigantikus katonai parádét rendezett a Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltásának 70. évfordulójára Peking szívében, a Tiananmen téren, amely tudósítások szerint sokkal inkább egy politikai esemény, erődemonstráció volt, mint megemlékezés az elmúlt közel háromnegyed évszázadról.

A KKP nagyot lépett előre az ország több ezer éves történelmének értelmezésében az 1949-es új államalapítás óta. Az első néhány évtizedben azzal házalt a párt a társadalomnál, hogy a szegénység és az alávetettség évszázadai után immáron a nép van hatalmon az országban, és az embereknek nem szabad elfeledkezniük rabságuk hosszú korszakáról. Hszi Csin-ping, az ország jelenlegi elnöke azonban az "államalapító atya" Mao Ce-tungnál sokkal jobban megértette, milyen óriási jelentősége van annak, hogy kínai állam az egyetlen a világon, amely több ezer éve lényegében folyamatosan létezik.

A Kínai Kommunista Párt ugyanakkor az eltelt évek alatt szép csendben 180 fokos fordulatot hajtott végre ideológiájában, ami nem kis szerepet játszik abban, hogy hatalomra kerülésének 70. évfordulóját ünnepelhette október első napján. A katonai parádé pompája azonban sok mindent eltakar. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.