A tizenhat éves svéd diáklány egy zéró kibocsátású, napelemekkel felszerelt vitorláson tette meg az utat a dél-angliai Plymouth és a manhattani North Cove Marina között. A kikötőben ünneplő tömeg várta az aktivistát, aki összefogást sürgető fellépésével a világ számos pontján buzdította kiállásra a jövőjüket féltő fiatalokat.

Ez egy hatalmas élmény a számomra, még mindig remeg velem a föld. Mindenkinek meg szeretném köszönni, aki itt van, és aki harcol a klímaváltozás ellen. Ez egy határokon és kontinenseken átívelő küzdelem - mondta Thunberg partra szállása után a Euronews beszámolója szerint. Donald Trump amerikai elnököt pedig arra szólította fel, hogy higgyen a tudósoknak.

Az aktivista a tengeren ünnepelte első tüntetésének évfordulóját is.

Azt még nem tudni, hogy az ENSZ klímacsúcsára utazó Thunberg hazafelé is hajón szeli-e majd át az óceánt. Útja a közelmúltban kritikákat kapott, miután kiderült, hogy hat tengerész repülőn utazik az Egyesült Államokba, hogy hazavigye a vitorlást. A hajót birtokló csapat szóvivője szerint azonban a fiatal aktivista útja így is szénsemleges lesz.