Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A világ leggazdagabb embereinek legfrissebb listáját Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója vezeti. Jeff Bezos vagyonának értékét 112 milliárd dollárra becsüli a magazin a pillanatnyi részvényárfolyamok alapján, ami azt jelenti, hogy 12 hónap alatt 39,2 milliárd dollárral lett gazdagabb. Tavaly még a lista harmadik helyén állt.

Az egy éve listavezető Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a második helyre szorult, vagyona 4 milliárd dollárral 90 milliárd dollárra gyarapodott.

Warren Buffett amerikai tőzsdeguru, a Berkshire Hathaway holding vezetője a tavalyi második helyről a harmadikra csúszott vissza, vagyona egy év alatt 75,6 milliárd dollárról 84 milliárd dollárra nőtt.

A 2018-as listán Csányi Sándor az 1999., vagyonát 1,1 milliárd dollárral taksálják a lista összeállítói. A magyar üzletember 2016-ban már ott volt a dollármilliárdosok listáján, tavaly azonban lecsúszott róla.

A Forbes becslése szerint e pillanatban a világ negyedik leggazdagabb embere, egyben Európa leggazdagabbja, Bernard Arnault. A Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) tulajdonosának a vagyona 72 milliárd dollár.

Megtartotta ötödik helyét a listán a 33 éves Mark Zuckerberg. A Facebook alapítójának a vagyona 56 milliárd dollárról 71 milliárd dollárra nőtt egy év alatt.

Soros György a tavalyi 33. helyről a 190. helyre esett a listán, vagyona 25,2 milliárd dollárról 8 milliárd dollárra apadt.

A nagy vesztesek között van Donald Trump amerikai elnök, aki a tavalyi 544. helyről a 766. helyre csúszott vissza, a vagyona 3,5 milliárd dollárról 3,1 milliárd dollárra zsugorodott.