A milliárdost a republikánusok clevelandi konvenciójának második, keddi napján választották meg a párt elnökjelöltjének. Trump formális jelölését Jeff Sessions alabamai szenátor jelentette be, majd az ábécé-sorrendben szólított tagállamok nevében egy-egy delegátus nyilvánosan és hangosan közölte, hogy kit támogatnak.

Donald Trumpnak 1237 küldött támogatására volt szüksége, ezt már New York államnál - ahonnan származik - megszerezte. Jelöltségét legidősebb fia, Donald Trump Jr. jelentette be, aki három testvérével együtt csatlakozott a New York-i küldöttséghez. Az ifjabb Trump úgy fogalmazott, apja nagyon büszke a mozgalomra, "ez ugyanis nem csak egy egyszerű kampány".

Donald Trump egyedüli esélyesként érkezett a hétfőn kezdődött konvencióra, de a keddi szavazáson rajta kívül Ted Cruz texasi, Marco Rubio floridai és Rand Paul kentucky szenátor, valamint John Kasich ohiói kormányzó, Ben Carson idegsebész és Jeb Bush volt floridai kormányzó is kapott voksokat - az előválasztási folyamatban elért eredményeik alapján.

Trump végül 1725, Cruz 475, Kasich 120, Rubio 114, Carson hét, Bush három, Rand Paul pedig két szavazatot könyvelhetett el a voksolást elnöklő Paul Ryan, a képviselőház elnöke ismertetése szerint. A döntésüket bejelentő delegátusok pár szóval bemutatták államukat és némelyikük arról is beszélt, hogy miért adja a voksát az elnökjelöltre.

Amerikai Szamoa szószólója például fontosnak tartotta kiemelni, hogy bajnokjátékost adtak az amerikaifutball-ligának, a Kalifornia döntését bejelentő delegátus pedig azt hangsúlyozta, hogy a mellette álló fiainak munkát és boldogabb jövőt szeretne, állama ezért is adja valamennyi delegátusa voksát Donald Trumpra. Idaho küldöttje ugyanakkor azt ecsetelte hosszasan, hogy az állam szilárdan republikánus és büszke a híres krumplijára.

A szavazás után közfelkiáltással alelnökjelöltté választották Mike Pence indianai kormányzót, akinek még hivatalosan el kell fogadnia a jelölést. Ezt várhatóan szerdai beszédében teszi mjad meg. Az elnökjelölt-állító konvenció második napjának munkája helyi idő szerint délután öt órakor kezdődött Rience Priebus, a párt elnöke megnyitójával.

A második napon republikánus "nagyágyúk" mondanak beszédet: Paul Ryan, a képviselőház elnöke, Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Chris Christie, New Jersey állam kormányzója. Kedden szólalnak fel Donald Trump gyermekei közül ketten is: Donald Trump Jr. és Tiffany Trump.

Közben a Trump-kampány bejelentette, hogy a milliárdos üzletember szerda este tér vissza Clevelandbe.